Nem volt az élet egy leányálom a három részre szakadt Magyarországon.

Pedig nem volt gyarmat, azt akkor még fel sem találták. Volt ott egy Magyar Királyság, kicsit Habsburg, kicsit savanyú, de a mi királyságunk, hiszen úgy is hívták, ugye. Volt egy török hódoltság, nem is volt az olyan rossz, de persze jó sem, mert miért lett volna jó egy saját korlátaiba ütköző, szétmászó birodalom távoli, harcias csücskének lenni? Még egy Erdélyi Fejedelemség is volt, kissé önállótlan ugyan, de szépek voltak ott a hegyek, és akadt bennük bőven medve is, prédáló szabadcsapat is.

El lehetett élni akárhol, alulról nézve unalmasan cseperegtek a történelmi hétköznapok.

Ami lakhatatlanná vált, az a kettős (néha hármas, hébe-hóba négyes) hódoltság, a határvidékek, végvárak és ellenvégvárak kertekaljái. Ahol adóztatott király, szultán és fejedelem, visszajárt a tizedért a régi földesúr, beszedte a penzumot az új, jött a dézsmáért az egyik egyház, vitte a harácsot a másik. Aztán, aki maradt, néha még le is gyilkolták, házát felgyújtották, vetését szilaj paripákkal tiportatták különféle válogatott daliák.
Elnéptelenedtek ezek a határvidékek.

Nem leányálom az élet a mai Magyarországon sem, ami százrétűre szakadt, mint a recés pacal. Pedig nemgyarmat, hát kimentek már a divatból a gyarmatok.

Van egy nerzsoáziája, amit eltart, az urambátyámokrata habzsoncok, lézengő gázszerelők rittervilága. Van egy geopolitikai előretolt helyőrség, putyini generalisszimusz-csizma Európa asztalán, kedvelményes orosz hitel, sufnituning atomreaktor, kágébérbehajtók tavárisi érdekszférája.

És – hiába a nagy acsar és hóhányás! – itt a nagytőke is, multifunkciós, mint egy svájci bicska, és emberbarát, mint az extraprofit és az értékelmélet cseppet sem véletlen találkozása a munkaasztalon.

Jut ide is, oda is. Gyarapszik itt hazai rabló, muszka mágnás, nyugati részvényes. Ennek lop a kormány, annak aláír, amannak olcsó és engedelmes munkaerőt kínál. Elsorvasztott közoktatás, betanított munkaalapú társadalom, a pihenőnapok és túlórák főnöki beosztása: megmondta a basakirály-igazgatóvezér, lehet itt mindent, mint a vursliban.

Itt élünk a végtelen végvidéken, a határozatlan határokon, és néptelenedünk. Mohács kellett nekünk, azt mondták, kaptunk hát egy országnyi Mohácsot. Csend van, a csatának vége, csak távolról hallatszanak a vigadozó győztesek hejehuja dalai. Törökül danolnak? Magyarul? Németül? Oroszul?
Mindegy. A lényeg, hogy nem vagyunk gyarmat. Rosszabbak vagyunk.

Jönnek a mindenféle adószedők és főurak. Fizetünk. Nekem két kávém volt, meg egy eléggé felesleges életem.