Támogatja Majtényi László köztársasági elnök-jelölését az LMP – értesült a Népszava. Ezt ezekben a percekben jelenti be Schmuck Erzsébet frakcióvezető és Ungár Páter, a párt elnökségi tagja. Úgy tudjuk, az LMP meghallgatta Majtényit, és mert szimpatikusnak találták az elképzeléseit, úgy döntöttek, mellé állnak. Délelőtt szerettük volna szóra bírni az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) elnökét, aki azt ígérte, az LMP sajtótájékoztatója után áll a rendelkezésünkre, mert úgy tudja, ott majd olyasmi hangzik el, amire reagálnia kell.
Fotó: Sóki Tamás / MTI
A volt adatvédelmi biztost, az ORTT egykori elnökét január 2-án kérték fel civilek, hogy legyen a baloldali ellenzék közös köztársasági elnök-jelöltje. Egyben a pártokat is arra hívták fel, hogy sorakozzanak fel az EKINT elnöke mellé. Ahhoz, hogy Majtényi államfő-jelölt legyen, 40 parlamenti képviselő támogató aláírására van szükség.
Majtényi két nap gondolkodás után igent mondott a civileknek. Facebook-oldalán arra kérte a pártokat, akkor támogassák, ha feltételeivel elégedettek. Feltételei között szerepel, hogy helyre kell állítani a köztársaságot, népszavazást kell tartani az (új) alkotmányról. Szabad és tisztességes választásokkal kell biztosítani, hogy a választópolgároknak valódi lehetőségük legyen időről időre leváltani a kormányzati hatalom gyakorlóit, az állam gondoskodjon arról, hogy minden tagja emberhez méltó életet élhessen, illetve hogy az állam a legszigorúbb eszközökkel küzdjön a korrupció ellen.
Elsőként az MSZP állt Majtényi mellé, majd a Párbeszéd, az Együtt, a DK, a Liberálisok, a független Kónya Péter. Ha 40 parlamenti képviselő támogatja az EKINT elnökét, már biztos, hogy a májusi köztársasági elnök választáskor hivatalos jelöltként Majtényi László felszólalhat majd a parlamentben. Erre most már minden esélye megvan, hiszen a Demeter Márta kiválásával 28 tagúvá vált MSZP-frakció, a most bejelentett 5 tagú LMP-frakció, a függetlenek közül a 4 DK-s képviselő mellett az Együtt két és a Párbeszéd egy képviselője is támogatja jelölését, ahogy Fodor Gábor és Kónya Imre is. Ez 42 képviselőt jelent, s ha Demeter Márta és a szintén független Kész Zoltán is Majtényit támogatja, akár 44 képviselő aláírása is összejöhet a köztársasági elnöki jelöltséghez.
Majtényi egyébként vasárnap felszólal a Bibó István Közéleti Társaság évi nyilvános évértékelő konferenciáján, amelyet A köztársaság állapotáról címmel rendeznek. A „Majtényi László évértékelője” címmel kiküldött meghívó szerint az államfő-jelölt mellett Péterfy Gergely József Attila-díjas író, Sz. Bíró Zoltán történész, valamint Bródy János Kossuth-díjas művész tart még előadást. A rendezvény házigazdája Kuncze Gábor.
F. Á.
(Forrás: Népszava)
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.