Hát meghalt a fáraó és el is temették, igaz, nem piramisba, nem kísérte népes rabszolgahad a szarkofágját, nem falazták be az építőket sem a sírba, de azért mégiscsak fáraó volt ez a dr. Ghaith Rashad Pharaon. Amit onnan is tudunk, hogy a sírja körül kutakodni nehéz és egyáltalán nem veszélytelen feladat, inkább való Indiana Jones-nak mint újságírónak.

No, de lássuk csak, tulajdonképpen ki is volt ez az ember, akiről mindenki sokat vél tudni, de konkrétumokat alig bírnak mondani róla? Bankár? Szélhámos? Bűnöző? Egyszerű befektető vagy a szélsőséges terrorizmus finanszírozója? CIA-ügynök vagy az FBI által körözött csaló? A 444 roppant érdekfeszítő írásban tárgyalja az élettörténetét, melyből kitetszik, hogy egy kicsit az említettek mindegyike lehetett. Különben pedig egyáltalán nem is olyan biztos, hogy ő halt meg, és ha mégis, az sem száz százalék, hogy ez a halál állandó lesz. Ahogy megismerhettük, az sincs kizárva, hogy pár hónap vagy év múlva feltűnik egy luxushotelben.

Ha mindenáron magyar megfelelőjét keresnénk, talán még Trebitsch-Lincolnra hasonlít a legjobban, a huszadik század első felének szélhámos-királyára, akinek az életét ma sem ismerjük teljesen és tetteinek okát csak találgathatjuk: Trebitsch-Lincoln is magas kormánykörökben forgott, mint Pharaon, ő is üzletelt a befolyásával és az ő halála is minimum tisztázatlan körülmények között történt – de minket most a frissen megboldogult Pharaon érdekel.

Ő bizony a Stanfordon tanult, a Harvardon diplomázott 1965-ben, ami már önmagában is garanciája lehet egy üzleti karriernek, nem csak a képzés kiválósága, de az egyetemi évek alatt szerzett kapcsolatok miatt is. Tehette, hiszen édesapja szaúdi nagykövetként tengette napjait Európa különböző országaiban, ráadásul a hatvanas évek olajkonjunktúrája valósággal öntötte a pénzt a Közel-Keletre. Pharaon is szépen gyarapodott akkoriban, a diploma megszerzése után alapított cége, a REDEC kifejezetten nyereséges volt – azonban a hetvenes évek második felében baj történt.

„A zuhanó olajárak miatt elapadt a Szaúd-Arábiába áramló tőke, Pharaon cége is befuccsolt. Az üzletember egyetlen szerencséje az volt, hogy a hetvenes években megismerkedett a pakisztáni Aga Hasszán Abedivel, a BCCI alapítójával.
Abedi úgy alakította ki a BCCI vállalati szerkezetét, hogy a bankra egyetlen központi banknak se legyen teljes rálátása: a fontos anyavállalatokat a központi bankkal nem rendelkező Luxemburgban és a Kajmán-szigeteken jegyeztette be. Nem tudni biztosan, de nagyon valószínű, hogy Abedit már ekkor is bátorította az amerikaiakkal szövetséges szaúdi és pakisztáni titkosszolgálat egy átláthatatlan nemzetközi bank létrehozására, sőt a CIA is ott ólálkodott Abedi körül a BCCI felállításakor.
A bank nagyon gyorsan terjeszkedett, de mivel a tényleges banki tevékenységein inkább csak bukott, a vállalat hamar elkezdte dézsmálni a számlatulajdonosai pénzét. Így egyre nagyobb lyuk keletkezett a könyvelésben, amit csak úgy lehetett továbbgörgetni, ha újabb és újabb betéteket húznak be. Ehhez pedig újabb és újabb országokban több és több bankfiókot kellett nyitniuk.
Abedinek el kellett hitetnie a világgal, hogy a BCCI mögött komolyan vehető, gazdag befektetők állnak.
Így lett a BCCI egyik legfontosabb kijáróembere Kamal Adham, a szaúdi titkosszolgálat ismert vezetője, Khalid bin Mahfuz, a legfontosabb szaúdi bank vezetője és Ghaith Pharaon is. Ők csak frontoltak a BCCI-nek, azaz a bank helyett eljárva fektettek be, és névleg a bank részvényesei voltak. A saját pénzüket azonban sosem kockáztatták, csak a nevüket adták az üzletekhez.” (444)

Hát ez bizony ismerős recept. Minden pilótajáték így működik: termelő tevékenység híján nem keletkezik valós haszon, és csak annyi pénz van benne, amennyit a frissen csatlakozók beletesznek. Pharaon abban különbözött a kisstílű csibészektől, hogy ő valóban a Harvardon diplomázott, korábban valóban nagyon jövedelmező vállalkozásai voltak, így hát Amerikában elhitték neki, hogy a BCCI is nyereséges, ő pedig dúsgazdag. Ezt az image-et ő maga is erősítette, állandó szereplője volt a bulvársajtónak, mi több, „megvette Georgia államban Henry Ford autógyáros fényűző téli birtokát, és a helyiek nagy örömére teljesen felújította. A nyolcvanas években elegáns partikat tartott itt, amiken washingtoni ügyvédek és magas rangú politikusok voltak a vendégek. Szenátorok, képviselők, filmsztárok, CIA-vezetők, bankfelügyelők is rendszeres vendégek voltak, sőt még Jimmy Carter is járt itt, igaz, csak az elnöksége lejárta után.”

Hát, erre mondjuk, hogy jó társaságba keveredett. De az anyagi háttere állandóan ingatag volt, nem ágyúgolyón lovagolt ez a szaúdi Münchhausen, hanem buborékon, lufin. amit állandóan pumpálni kellett pénzzel, hogy le ne eresszen, ki ne pukkanjon. Folyamatosan terjeszkednie kellett a banknak – így került előbb Paraguayba, majd Argentínába, Chilébe… az asuncioni bemutatkozása példaszerű volt, az általa alaposan dotált lapok a világ leggazdagabb embereként emlegették, fogadta őt Alfredo Stroessner elnök is, bekerült az elit elitjébe – és azt is megkapta, amiért odament, vagyis a paraguayi vezetők vagyonát. Ugyanis ez a Stroessner elnök bizony nem volt jó ember: diktátor volt, világszerte körözött német háborús bűnösöknek nyújtott menedéket, természetesen nem ingyen (köztük Meneglének is), és a nemzetközi pénzintézetek jelentős része el sem fogadta a pénzét. Pharaon viszont azt mondta neki, a BCCI ki tudná menteni a pénzeket az országból, és azokat tisztára is moshatná rajtuk keresztül. Hogy megnyugtassa Stroessnert, azzal hitegette, hatalmas befektetéseket eszközöl majd az országban, még egy Disneylandet is ígért neki. A diktátor lépre ment, és még 1989-es bukásakor sem hitte, hogy őt kirabolták.

Argentínában Pharaon Menem elnök családjának szíriai gyökereit használta fel arra, hogy szoros barátságot kössön vele és feleségével, így aztán nem is csoda, hogy az argentin jegybank elkezdte önteni a pénzt a bankjába – igaz, ennek ára volt, az elnöki család tagjai több alkalommal kamatmentes kölcsönöket vettek fel a BCCI-től. Itt is befektetésekkel nyugtatta meg a hitelezőket: vásárolt jojobaültetvényt, épített Hyatt-hotelt, más kérdés, hogy pontosan abból a pénzből, amit az argentinok bíztak rá. Illetve annak egy részéből – a többit zsebrevágta. Ennek egy 1991-es vizsgálat vetett véget, mikor az Egyesült Államokban átvilágították a bank anyavállalatait, és hamar kiderült, miszerint fenn az ernyő, nincsen kas. Menem elnök még időben elfordult tőle, így nem ebbe a botrányba bukott bele, de bizony szedhette a sátorfáját, állhatott tovább egy házzal, Chilébe.

Hanem mostanra már egész Latin-Amerikában ismerni kezdték Ghaith Pharaont, mint a rossz pénzt. A több évtizedes receptje – előre megkeni a sajtót, megérkezik majd, állítólag Arábia kincseivel a számláján, aztán összebarátkozik a helyi elittel, kicsalja a pénzüket és látszat-beruházásokkal nyugtatja meg őket az országon belül – kezdett közismertté válni. Márpedig, ha kiderül a szisztéma, az a svindli (és a svindler) halála.

Sürgősen oda kellett hagyni Dél-Amerikát, így is kerülhetett pár éve Magyarországra, annak dacára, hogy bizonyos terroristákkal folytatott ügyletek miatt már nagyon régen körözte őt az FBI. Feltevődhet a kérdés, hogy ha ilyen problémák voltak vele, hogyan engedhették be egyáltalán az Egyesült Államokba, és hogyan kerülhetett volt elnökök közelébe – hát, talán ez sem véletlen, és valóban nincs kizárva, hogy a CIA és az FBI eljátszotta vele a „jó zsaru, rossz zsaru” ősrégi trükkjét.

De azért nem lehetne Pharaont egyértelműen vallási fanatikusnak vagy terroristák bankárjának nevezni: inkább volt ő szélhámos, méghozzá nagystílű. Az viszont kísérteties, hogy Magyarországon mennyire akadálymentesen sikerült alkalmaznia a régi receptet: beépült az elitbe, üdült Mészárossal az Adrián, találkozott Orbán Viktorral, kastélyokat és villákat vásárolt, igen jó helyeken: a Quaestor majdnem sikerült belerántsa a Dunacity-projektbe, bár az is lehet, hogy nagyon megjárták volna vele.

Kezdett beindulni Magyarországon is Pharaon pénzverdéje, és ezt kizárólag annak köszönhettük volna, hogy mohó, kapzsi és sznob vezetőink semmit sem ellenőriztek vele kapcsolatban, viszont mindent elhittek – és a sajtó figyelmeztetéseit egyenesen sértésnek tekintették.

Csak a halál állíthatta meg a BCCI vezetőjét, pénznyelő mechanizmusát – hogy aztán ez természetes úton történt, vagy Bejrútban kicsit besegítettek neki, azt már sosem fogjuk megtudni. Az valószínűnek látszik, hogy tegnap a valódi dr. Ghaith Rashad Pharaont temették el, igen sietve, bár a muzulmán vallás előírásai szerint így is kellett tegyenek – most két lehetőség van, vagy bedől a bank és a vállalkozásait is magával rántja, vagy pedig – amennyiben Pharaon nem csak magának dolgozott, hanem más cégek számára is vállalt kijárást – mégiscsak ki fognak minket fosztani.

Akárhogy is lesz, dr. Ghaith Rashad Pharaon most már a felhők felett (vagy a Föld tüzes mélyén) kávézgat.

És, ha olyan a helyzet, ezt Welsz Tamással teszi.

Micsoda asztaltársaság lehet körülöttük!

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa