Az MSZP elnöke még nem tudja, hogy pártpolitikust, vagy független értelmiségit fognak jelölni miniszterelnöknek, azt viszont már tudja, kit akarnak Áder János helyére.
„Nekünk meg kell mutatni a baloldali, demokratikus erők alternatíváját, ebben mi leszünk a vezető erő. Egy jó lehetőség az, hogy pontosan kiválasszuk a helyi jelölteket, felmutassuk, hogy mit gondolunk a jövőről, alkalmas lehet az előválasztás erre. Ezért mondtuk azt, amikor visszaültünk az asztalhoz, hogy
először állapodjunk meg azokban az elvekben, amikben szövetkezünk, beszéljünk arról, hogy milyen Magyarországot akarunk, mit gondolunk a sajtószabadságról, az oktatásról, egészségügyről. Nem kormányprogramot, hanem alapelveket kell tisztázni”
– mondta Molnár Gyula az MSZP elnöke az ATV Start műsorban. Szerinte hamarosan el is készülnek ezekkel a megállapodásokkal.
Arról is beszélt, hogy ki kell választaniuk a lehető leggyorsabban a jelölteket, és helyben el kell kezdeniük építkezni. Januártól pedig be fogják mutatni azokat a szereplőket, akik szerintük egy normális, európai Magyarországot meg tudnak jeleníteni.
„Két, két és fél különböző helyzet van körülöttünk. Az is egy nagy kérdés, hogy egy teljes körű együttműködést tudunk-e létrehozni, és az is kérdés, hogy pártszerű jelöltben kell gondolkozni, vagy egy független értelmiségiben” – mondta az MSZP elnöke.
Molnár arról is szólt, hogy kell egy alternatív köztársasági elnökjelöltet is állítaniuk, mert azt látják, hogy „Áder János széke inog”, abban bízik, hogy az ellenzéki pártok többsége melléjük áll. Azt is megosztotta, hogy „már a köztársasági elnöki székre is van nevük”.
(Forrás: ATV)
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.