zsinagóga

|
160 éves a Zsinagóga

És most végre egy kis kampányszünet, ránk fér. Tegnapelőtt volt ugyanis 160 éve, hogy 1859. szeptember 6-án átadták a világ akkori legnagyobb működő zsinagógáját a Dohány utcában. A pesti hitközség elöljárósága 1850. december 15-én határozta el, hogy a Dohány utcai telken az addig csak bérelt helyiségekben kialakított imaszobák helyett egy reprezentatív, sokakat befogadó templomot építtet a gyorsan
Read More

|
Megújul a Rombach (2)

Még tavaly nyáron írtuk meg, hogy hamarosan elkezdődhet a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítása a kivitelező kiválasztása után. A felújítás 2017 augusztusában el is kezdődött, mostanra már kész a zsinagóga homlokzata, az állványokat lebontották; de odabenn – a templomtér eredeti állapotába kerül helyreállításra – még folyik a munka. A Rumbach utcai zsinagóga az Együttélés Házaként nyílhat
Read More

|
Közös európai örökség

Európai Örökség címre jelölték a Dohány utcai zsinagógát. A Miniszterelnökség által kiadott közlemény szerint a zsinagógát a hozzá tartozó – a múzeumot, a levéltárat, az I. világháborúban elesett magyar zsidó katonák tiszteletére elhelyezett emlékművet, a holokauszt áldozatainak földi maradványait őrző kertet, valamint a Raoul Wallenberg Emlékparkot is magában foglaló – komplexummal együtt jelölték az elismerésre.
Read More

|
Megújul a Rombach (1)

Már korábban, az előző poszt helyén is ezt a jó hírt akartuk volna megosztani a Nagyérdeművel, csakhát az az érzőszívű, szegény gyerekeket alapítványilag táboroztató, nagyon megnyerő jóember, aki Zánkán (és környékén) saját közpénzből fizeti önmaga nyaralását, mindent beelőzött. De ami késik, az nem múlik, tehát íme  jó hír: megvan a kivitelező, hamarosan elkezdődhet a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítása.
Read More