útlezárás

|
Lezárás a Síp utcában

Holnaptól megkezdődik az új forgalmi táblák kihelyezése Erzsébetvárosban. Bár a konkrét forgalomcsillapítási akció hétfőn indul, az előkészítő munkák már a hétvégén megkezdődnek. Szombat és vasárnap (aug. 8-9.) több mint 200 táblát helyeznek ki a közút munkatársai. Emiatt azt javasoljuk, ha tehetik, már holnaptól ne hajtsanak be autóval az Andrássy út – Nagykörút – Rákóczi út
Read More

|
Kispál: Választókerületi anzix 5.

A tegnap azzal kezdődött, hogy a Wesselényi utcában a körúttól a Csengery utcáig szembe ment a tűzoltóautó a forgalommal. Szerencsére csak veszélytelenítés miatt intézkedünk – mondta kérdésemre az egyik tűzoltó. Mint kiderült, a Csengery utca 10. szám alatti, háromemeletes lakóház tetejéről lepotyogni készülő téglákat és törmeléket távolították el. Ma meg felbontották az úttestet a Rózsa utcában a 40/A lakóház
Read More

|
Devosa: Akácfa utcai pillanatkép

Itt van a nyár, itt van végre! És úgy látszik, itt van közműépítési munkálatok ideje is, túrnak fúrnak, útfeltörnek mindenütt, amerre csak az ember szeme ellát. Autósforgalom elől lezárt útszakaszok, kerülőutak, dugó, kosz, por és káosz – most épp az Akácfa utcába. Mint a tegnap készült fotókon is látszik, jelenleg így fest az utca a Wesselényi
Read More

|
Kerületi akadályverseny

Olvasom Vattamány Zsolt Facebook-oldalán hogy milyen nagyszerű akadályversenye volt Erzsébetváros óvodásainak. Meg nézem is, merthogy erről egy hangulatos kis videó is készült. Arról viszont nem született semmilyen reklámanyag, videó, vagy akármi, hogy szüleik, nagyszüleik – jóval kevésbé hangulatos körülmények között – naponta miképpen akadályversenyeznek belső és középső Erzsébetvárosban. Pedig az is érdekes lehetne… Legutóbb ugye tavaly
Read More

|
Csengery utca is lezárva

A héten botlottam bele a Csengery utcai útlezárásba. Az utca az elejétől (Almássy téri vége) a Dob utcáig már fel van túrva, a kiírás szerint csatornaépítés (csatornacsere?) miatt. Markológép, építőmunkások, csövek, munkavégzésükhöz szükséges anyagok sokasága mindenfelé. Az utca másik végén a Király utcánál egy már szintén lezárt, körbekerített területre pakolgat egy óriásdaru, egyik délután bontott
Read More

|
Anyázás, szép csendben

Tegnap megjelent az Index Mindeközben rovatában egy írás a már ezerszer megénekelt (és úgy látszik, ezerszer elátkozott) Dob utca környékéről. Mert errefelé mindig történik valami. Az előző posztban Kispál Tibor képviselőtársam ejtett pár szót az utca másik – Vörösmarty utca környéki –majd egy éve lezárt végéről. Most a kerület másik felén, az Akácfa utca Dob
Read More

|
Még mindig a Dob utca - V.

Az Erzsébetváros újság legújabb számának Képviselői híradójából kicsit hosszabban és kicsit másképp a Dob utcáról és az előző posztban szóvá tett romos épületről meg a mára már végtelenített útlezárásról. De a kérdések és a problémák ugyanazok. *** Tavaly nyáron elkezdődött a Dob utca – Erzsébet körút Rottenbiller utca közötti szakasz – felújításának előkészítése. Megtörtént a gázvezeték felújítása.
Read More

|
Jártamban, keltemben (3)

Lakóházból szálloda? Szálloda helyett végleges bontás? Mi vár erre az épületre?  Általában amikor csak tehetem, gyalogosan jövök, megyek a városban. Gyakran járok a Dob utcában. Jártamban, keltemben nézelődök és immár sokadik alkalommal sétáltam el a Dob u. 93. szám alatt található, mára már igencsak romos épület előtt. Nem látok semmiféle kiírást, hogy ki a tulajdonos,
Read More