Ujhelyi István

Európai mentőcsomag

Vége a Fidesz kettős beszédének – Orbán Viktor és a Fidesz leginkább csak a hazai pályán játssza a nagymenő forradalmárt. Az európai térfélen hiába vonulgat zsebre dugott kézzel, a zárt ajtók mögött legtöbbször mindenhez csak bólogatni szokott. Így volt ez a menedékkérők elosztása esetén is az Európa Tanácsban, így volt az Európai Néppárt kongresszusán az
Read More

Orbán történelmi pofont kapott

Jelentős támogatással, többek között a Fidesz európai pártcsaládjához tartozó képviselők szavazatával fogadta el az Európai Parlament azt a négypárti határozati javaslatot, amely elítélte az Orbán-kormány korrupcióját és antidemokratikus politikáját, valamint elindította vele szemben a végső esetben akár súlyos következményekkel járó vizsgálati eljárást. Erre még egyetlen európai tagállam kormányával szemben sem volt példa. Orbán Viktor és
Read More

Szabad Sajtó Világnapja

Európai vizsgálat kell a magyarországi médiahelyzet kapcsán. „Kritikus elmék a kritikus időkben” – ez a Szabad Sajtó Világnapjának mai mottója. Nem is lehetne találóbb és élesebb az üzenet, különösen, ha a magyarországi szólás- és médiaszabadság helyzetét nézzük. Az Európai Bizottság legutóbb írásbeli kérdésemre elismerte, hogy Magyarországon a tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét egyértelmű kockázat fenyegeti. Nem
Read More

Kényszerítsük színvallásra őket!

Egy héttel a római szerződés évfordulója és a kétsebességes európai modell várható bejelentése előtt itt az ideje, hogy a Fidesz vezetői és képviselői egyértelművé tegyék szándékukat Magyarország uniós tagságával, benne a magyar állampolgárok sorsával kapcsolatban. Nincs többé mellébeszélés, elmenekülés, kettős beszéd. Ki kell kényszeríteni minden kormánypárti képviselőből az egyenes és világos színvallást; ezért cselekvésre hívok
Read More

Nem alternatíva a hazaköltözés

„Nem dönthetek arról, hogy mi lesz velem, nincs beleszólásom a sorsomba” – mondja egy Londonban élő magyar informatikus, hogy őt ez nyomasztja leginkább a Brexit kapcsán. A magyar nagykövetségen szervezett rendhagyó fogadóórán résztvevő többi londoni magyar pedig egyöntetűen megerősíti: a bizonytalanság a legnehezebb a számukra, az, hogy nem tudják a jövőjüket tervezni. Ujhelyi István szocialista
Read More

Ideje komolyan venni a jövőt

Miközben Orbán Viktor és a rezsim a teljes foglalkoztatottság álszent eléréséről beszél és eközben statisztikai hókuszpókuszokkal próbálja bizonyítani – a valóságban gyatra – teljesítményét, eközben a világ épp egy robbanásszerű változás előtt áll, amelyre nemhogy nem vagyunk felkészülve, de a Fidesz láthatóan ennek épp ellenkezően cselekszik. Az elmúlt évek globális gazdasági válsága nem múlt el
Read More

|
Lássuk a medvét!

A kormány a 2018-as választásra készülve akár korrupciós (koncepciós) kampánnyá dagaszthatja az M4-es ügyét, miután az ügyészség megtagadta az az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentésének közzétételét – az európai jogra hivatkozva. Csakhogy az Ujhelyi Istvánnak küldött hivatalos OLAF-levél* egyértelműen kimondja: a beruházás ügyében folytatott vizsgálat teljes jelentése nyilvánosságra hozható. Előzmény: jó másfél hete Lázár
Read More

Hazudnak az OLAF-ról

Kormány-ügyészség összjáték – Továbbra sem akarja nyilvánosságra hozni a kormány a 4-es metró építésével kapcsolatos OLAF-jelentést. Az MSZP-s Ujhelyi Istvánnak tegnap azt válaszolta az uniós csalás elleni hivatal, hogy a dokumentumot közzé lehet tenni, ám erről a magyar ügyészségnek és a kormánynak kell dönteni. A kabinet azonban adatvédelmi aggályokat emlegetve az unióra mutogat, az ügyészség pedig
Read More

Beköszöntött a lázadás éve!

Orbán Viktor szereti a képi beszédet, a csavaros retorikai szimbólumokat, a kétértelmű kifejezéseket, azokat a szó-lufikat, amelyek mögé elbújhat. Amelyeket mindenki a maga szájíze szerint értelmezhet, ő pedig szükség esetén felteheti a kezét: „ne azt figyeljék, amit mondok”. A propaganda-tábornok elmúlt éves uralkodása során minden esztendőt külön jelzővel, külön szimbólummal ruházott fel, amelyek egyfajta beváltható
Read More

Trump győzelmének margójára

Orbán Viktor szerint „jobb lett a világ” azzal, hogy az amerikai választók Donald Trump kezébe adták a világ egyik legerősebb hatalmának irányítását. A magyar miniszterelnök – aki elsőként állt be Trump mögé, majd a szélsőséges Le Pen mögött eggyel lemaradva elsőként is gratulált – most örömittasan hirdeti: az amerikai tömegek végre véget vetettek a liberális
Read More