törvényjavaslat

Tudatos csalásra készül a Fidesz

Nem elég, hogy a Fidesz folytatólagos alkotmánysértést és törvénytelenséget követ el a jelenlegi választási szabályok életben tartásával, de – mint azt Semjén Zsolt általánosságügyi kormányfő-helyettes nyilatkozatából tudjuk – a hatalmuk megtartása érdekében készek tovább merülni a törvénytelenség bűzös mocsarában. Azt az EBESZ hivatalos jelentése már 2014-ben is megállapította, hogy az egypárti támogatással áterőszakolt választási rendszer
Read More

Plakáttörvény

Simán átment a Házon a módosítás – A településkép védelméről szóló törvény módosításával szigorította az Országgyűlés a politikai reklámok kihelyezését. A jogszabály módosítását 123 kormánypárti igen szavazattal, 68 ellenzéki képviselő ellenszavazata mellett fogadta el a parlament. A településkép védelméről szóló jogszabály kiegészült a közpénzekkel való felelős gazdálkodásra kötelezett szervezetekre vonatkozó különös szabályokkal. Az új passzusok előírják
Read More

MSZP: 13. havi nyugdíj

Az MSZP benyújtotta a jövő évi költségvetéshez a 13. havi nyugdíj bevezetéséről szóló javaslatot, az intézkedés költsége 272,5 milliárd forint lenne – közölte az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Korózs Lajos, aki az Országgyűlés népjóléti bizottságának alelnöke is, azt mondta, az MSZP nem megy el szó nélkül amellett, hogy ma Magyarországon emberek százezrei
Read More

Az állatvédelmi törvényről

Az állatvédő szervezetekkel együtt kidolgozott javaslatok kerüljenek a Parlament elé! Az MSZP Állatvédelmi Munkacsoportja megdöbbenéssel fogadta az állatvédelmi törvény legújabb módosítását. Mivel a beterjesztett javaslat egyáltalán nem állatbarát, ezért követeljük annak visszavonását, s helyette kezdeményezzük, hogy azok a hosszú hónapok óta elfekvő javaslatok kerüljenek a Parlament elé, amelyeket az állatvédő szervezetek és az Igazságügyi Minisztérium
Read More

Állítsuk meg a Fideszt!

Az MSZP eltörli a civilek és a CEU zaklatására hozott törvényeket – Az MSZP a civilek és a Közép-Európai Egyetemért tüntető tömeg mellett áll. Örülünk, hogy szemünk láttára nőtt fel hazánk új politikai közössége, amelyet nem a lopott holmi, a gyűlölet, a félelem tart össze, hanem Magyarország és a szabadság szeretete, valamint az európaiság. Kormányváltó
Read More

|
Áder tudta, hogy nem stimmel

Alkotmányjogászok figyelmeztetése ellenére írta alá az Orbánéknak fontos törvényt a köztársasági elnök. Több forrásból származó információink szerint Áder János köztársasági elnök annak ellenére írta alá hétfőn a felsőoktatási törvény CEU-ra szabott módosítását, hogy a környezetében dolgozó alkotmányjogászok figyelmeztették: a jogszabály alaptörvénybe ütközhet. A törvény múlt szerdai parlamenti elfogadása után Áder Jánoshoz írt levelében több tucat
Read More

Erkölcstelen politikai döntés

Molnár Gyula keddi budapesti sajtótájékoztatóján gátlástalan és erkölcstelen politikai döntésnek nevezte a külföldi egyetemeket érintő jogszabály-módosítást, amely szerinte a CEU-ra szabott és teljesíthetetlen. Az ország “elmúlt évszázadaiban nem volt még olyan uralkodó, sem király, sem kormányzó, sem pedig pártfőtitkár Rákosi Mátyás sem, aki bezárt volna egyetemet” – fogalmazott az ellenzéki politikus. Arra reagálva, hogy az államfő
Read More

|
János mégis aláírta

“Szomorú sors, ha az embernek gazdája van, és nem a maga ura.” (Orbán Viktor)  Átnyomták, Áder aláírta. Mondjuk nem volt nagy meglepetés, de akkor is. Aztán alig fél órával Áder aláírása után már meg is jelent a Magyar Közlöny az aláírt  CEU-törvénnyel. (Gondolom előre tájékoztatta főnökét arról, hogy alá fogja írni a törvényt, csak az entert
Read More

Szele Tamás: Matt a törvénynek

Tegnap gyönyörű tüntetés volt, forradalomnak ugyan nem nevezném, de szép volt, szabad, színes és fiatalos: viszont miközben tízezren követelték a szabad országot és szabad egyetemet, a kormány vészbanyái pillanatig sem szűntek meg forralni, kavargatni a mérget az üstben. A 444 megszerezte a civil törvény szövegét – na, ez ellen már nem tízezren kéne utcára menjenek,
Read More

|
Idiotizmus határok nélkül

“Ha megjelenik a düh, mindig gondolj a következményeire.” (Confucius)  Derekas vihart kavart – és szerintem még fog is kavarni, igen helyesen – az a budapesti Közép-Európai Egyetemet, a CEU-t ellehetetlenítő törvényjavaslat, amit a jövő héten kivételes eljárásban tárgyal majd a parlament. Hab a tortán, hogy Orbán Viktor pénteki rádiós interjújában még csak meg sem próbálta azt a látszatot kelteni,
Read More