Tiborcz István

|
Minden gyanú fölött állva

“Nyomozás hiányában az ügyészség megszüntette a bűncselekményt.”  Az elmúlt napok egyik remek híre, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást Tiborcz István volt cége, az Elios Zrt. ügyében. Minden nyomozati cselekmény elvégeztetett, ez lett belőle a Nemzeti Nyomozóiroda és az igazságszolgáltatás nagyobb dicsőségére. Úgyhogy pontot is tettek az ügy végére, lehet szépen arrébb slattyogni. Elslattyogás előtt azért én
Read More

OLAF: Kormány közeli csalások

Ezért nem akar csatlakozni a Fidesz az Európai Ügyészséghez – Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ma közzétett friss jelentéséből kiderül, hogy a 10 Magyarországon vizsgált ügyből 7 végződött a magyar hatóságoknak címzett ajánlással, ami a második legnagyobb szám az Unión belül – az első három tagállam között velünk együtt Románia és Lengyelország szerepel. A
Read More

Elios: Orbánnak tudnia kellett

„Nem foglalkozok üzleti ügyekkel” – így reagált egy hónapja Orbán Viktor kormányfő arra, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) súlyos, államilag szervezett csalásra bukkant a veje, Tiborcz István korábbi cége, az Elios közbeszerzéseinél. Csakhogy több jel is utal arra, hogy a kormányfő igenis foglalkozott olyan üzleti ügyekkel, amelyek között jó eséllyel ott szerepeltek az Elios-beruházások.
Read More

Elios-ügy: Ha ez igaz…

… tömegesen vihetik a börtönbe a fideszes polgármestereket. Az OLAF októberben írta meg Mórahalomnak, hogy milyen furcsaságokat talált a város közvilágításának korszerűsítésénél. A legerősebb állítás az, hogy az EU-s támogatások szétosztását végző kormányszerv keze is benne volt a sikeres pályázatokban, de megemlítik a levélben Tiborcz Istvánt is. Az OLAF már tavaly ősszel levélben tájékoztatta az érintett településeket arról,
Read More

|
Gergely: Hová lett a pénzünk?

Olvastam a Népszavában, hogy mi is történik a TAO pénzzel. Mivel több, mint 330 milliárdról van szó, ne vonjuk meg a vállunkat; ebből a pénzből csilivili egészségügyet lehetett volna csinálni a jelenlegi helyett. 2011-ben a kormány (Orbán Viktor) úgy döntött, hogy a cégek a nyereségük utáni társasági adót ‒ tao ‒ címén sportfejlesztési célokra adhatják, nem
Read More

Bukhat a Tiborcz-kommunikáció

Milyen információkkal rendelkezett és mióta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) például az Elios Innovatív Zrt. ügyéről? Milyen más, Magyarországot érintő OLAF-vizsgálatok vannak folyamatban? Milyen intézkedéseket tett a kormány az érintett ügyekben? – többek között ezekre a kérdésekre szeretett volna választ kapni Szakács László. Az MSZP-s képviselő közérdekű adatigénylés keretében próbálta megszerezni azokat az összefoglalókat, amelyeket az
Read More

|
Pistának jó lesz?

Fene se tudja, de már nem vagyok olyan nagyon biztos ebben a “jóleszben” – legalább is a mai cikkeket olvasgatva. Merthogy a csurranó, cseppenő hírek szerint az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) nem csak feltárta a súlyos szabálytalanságokat a miniszterelnöki vőhöz köthető cég által elnyert közbeszerzéseknél, de meg is nevezte, hol kell keresni a
Read More

De, mi nyerjük a legtöbbet!

Mániákus tartalékoló vagyok, mindig van néhány felesleges villanykörtém is itthon. Elhatároztam, hogy eladok néhányat, akár be is csavarom őket a lámpába. Feltéve, ha valaki fogja a létrát, mert nemcsak villanykörtém van, hanem egy kis tériszonyom is. Legalábbis erre fogom, hogy csak sátoros ünnepeken vagyok hajlandó a függönyöket mosás céljából leszedni a karnisról. Persze nemcsak úgy,
Read More

|
Hát ez nem jött be, István

Különösen súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) a miniszterelnöki vőhöz köthető cég által elnyert és megvalósított közbeszerzések ügyében. Az OLAF jogi lépések megindítását szorgalmazza és a közel 12 milliárd forintos uniós pénz visszafizetését. Az Elios-ügyről szóló jelentés – amelyet egyébként a kormány igencsak igyekezett eltitkolni az állampolgárok elől – meglehetősen csúf
Read More

Azonnali, teljes felülvizsgálatot!

Ujhelyi: a magyarországi uniós pályázati rendszer teljes felülvizsgálatát kezdeményeztem az Európai Bizottságnál – Azonnali és teljes felülvizsgálat megindítását kezdeményeztem az uniós pályázati források magyarországi rendszerével kapcsolatban; erről a mai napon hivatalos levélben tájékoztattam Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét és Corina Crețut, a regionális fejlesztésekért felelős uniós biztost. Azok után, hogy az OLAF hivatalos vizsgálata az
Read More