Tarlós István

MSZP: Tarlós kérjen bocsánatot!

Tarlós a vádaskodás helyett inkább kérjen bocsánatot a budapestiektől! Budapest korábbi főpolgármesterének abban igaza van, hogy az ő idejében nem ment minden úgy, mint a karikacsapás, mivel ő maga és a kormány késleltette a nagyberuházások kivitelezését. 9 éven át nem tettek semmit a Lánchídért, a Blaha Lujza térért és a rakpartért sem, ugyanakkor a korábbi
Read More

Vizsgálóbizottság alakulna

Momentumos vezetésű vizsgálóbizottság alakulna többek között az M3-as metró felújítása, a Bálna eladása, illetve a biodóm-projekt kivizsgálására. A közpénzek felhasználásának átláthatósága és a múlt árnyaival való szembenézés érvényre juttatása érdekében a DK, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd képviselői vizsgálóbizottság felállítását javasolták a Tarlós-korszak nyolc meghatározó ügyének kivizsgálására. A Fővárosi Közgyűlésben többségben lévő, az
Read More

A Lánchíd az új Pesti út

Ha a Fidesz rátalál egy olyan témára, amelyet támadni lehet, úgy viselkedik, mint a kutya a csonttal: addig rágja, amíg fel nem falja teljesen. Hogy a párt központjában ki dönt arról, mit kell napirenden tartani, az elsősorban a kiválasztott személytől függ. Karácsony Gergely immár másfél éve a kiválasztottak közé tartozik, sőt – nyugodtan kijelenthetjük –
Read More

|
Torzó marad a Biodóm?

„Nagyon klassz a Biodóm, de nincs rá 20.000 milliója Budapestnek– nem beszélve a havi 1.000 milliós fenntartásról.”  Lehet, hogy torzó marad az Állatkert biodómja – írta csütörtökön a varosliget.info. Lassan szerkezetkész, de belül teljesen üres. Nincs pénz se állat, se növénybeszerzésekre, se a belső terek dekorálására. Még 20 milliárd kellene, de az eddigi finanszírozó, a kormány
Read More

Publicus: jelöltek fej-fej mellett

Hajszálra ugyanannyit mért mindkét jelöltnek a választások előtt néhány nappal a Publicus Intézet. A választók 48-48 százaléka szavazna Tarlós Istvánra és Karácsony Gergelyre is a Publicus Intézet legfrissebb felmérése szerint, amit a Népszava megbízásából készítettek. Eszerint Tarlós Istvánt inkább a szakmunkás bizonyítvánnyal vagy csak 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezők támogatják, náluk 55, illetve 54 százalékon
Read More

|
Tarlós 35, Karácsony 34 százalék

A Republikon Intézet felmérése szerint 1 százalékra Karácsony Tarlóstól. A Republikon Intézet az önkormányzati választások kapcsán felmérést készített, melynek fókusza az október 13-i főpolgármester-választás volt, kitérve a részvételi hajlandóságra és a jelöltválasztásra. A kutatás eredményeiből kiderült, hogy a budapesti választók több mind kétharmada, 68 százaléka tervez részt venni az önkormányzati választásokon, mindössze 19 százalék tervez
Read More

Egyre szorosabb a verseny

Jelen állás szerint a kerületek szűk többségét veheti át az ellenzék. Budapest választói térképe átrendeződni látszik: a hagyományosan jobboldali kertvárosi körzetekben és több budai kerületben erősödik az ellenzéki pártok támogatottsága, míg a rutinszerűen balosnak tartott lakótelepi részeken és a peremvidékeken a Fidesz izmosodik. Az ellenzéki nyereség azonban egyelőre tömegesebb, mint a veszteség – ezt mutatja
Read More

|
Kisorsolták a jelöltek sorrendjét

Kisorsolták a főpolgármester-jelöltek szavazólapi sorrendjét hétfő délután a Fővárosi Választási Bizottságon (FVB), eszerint a lapon várhatóan öt jelölt neve szerepel majd. A www.budapest.hu oldalon közzétett határozat szerint az október 13-ai voksoláson a főpolgármester-jelöltek a következő sorrendben szerepelnek majd a szavazólapon: Tarlós István Berki Krisztián Thürmer Gyula Puzsér Róbert Karácsony Gergely A főpolgármester-jelöltek hétfő délután 16
Read More

|
A döntő többség győzni fog

Karácsony szorosan Tarlós mögött, de a VII. kerületben bajban lehet az ellenzék. Marginális vadhajtásokat leszámítva az ellenzéknek sikerült minden választókerületben és polgármestereknél is előállítani azt a helyzetet, hogy világos, hogy ki versenyez a Fidesszel. Ezt Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke mondta egy csütörtöki háttérbeszélgetésen. Molnár szerint a budapesti ellenzéki polgármesterjelöltek döntő többsége győzni fog.
Read More

|
Favita a fővárosi közgyűlésen

Budapestet fel kell szabadítani a térkövek fogsága alól és vissza kell zöldíteni a várost – mondta Horváth Csaba, az MSZP budapesti képviselője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatón. Az MTI szerint az ellenzéki politikus közölte, Tarlós István főpolgármester az Óbudai Egyetemen arról beszélt, Budapesten nincs több hely fákat ültetni, ami szerintük a városvezető „teljes
Read More