Szakács László

Egészségügyi költségek

Vagy alkalmatlan a Fidesz, vagy szándékosan teszik egyre betegebbé a magyarokat. Ide vezet, hogy a fideszes politikusok csak urizálnak, közönyösek az emberek egészsége iránt, és nem értenek ahhoz, ami a feladatuk lenne: ma már Szlovákia is többet költ egy ember gyógyítására, mint a Fidesz-kormány – derül ki a legfrissebb egészségügyi statisztikai évkönyvből. Az Orbán által
Read More

A Quaestor-károsultak érdekében

A Quaestor-károsultak érdekében nyújt be törvényjavaslatokat az MSZP-s Szakács László, aki többek között azt kezdeményezi, hogy egy cég elleni felszámolási eljárás terjedjen ki az egész cégcsoport összes vagyonelemére. Az MSZP frakcióvezető-helyettese a Parlament előtt tartott sajtótájékoztatót, amellyel egy időben mintegy százan demonstráltak a Quaestor-ügy miatt. Szakács László közölte:  kezdeményezi, hogy ha egy cég ellen felszámolási
Read More

Ne a civileket fenyegesse a Fidesz

Diktatúrákat idéző kijelentés volt Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke részéről, amikor a társadalmi kontroll szerepét betöltő civil szervezetekre azt mondta, hogy „ezeket el kell innen takarítani”. A civil nyilvánosságot így csak elnyomó rendszerek szokták fenyegetni. Németh Szilárd kijelentése az önkényes hatalmi arrogancia nyílt és brutális megnyilvánulása volt. Az MSZP szerint magát demokratának valló politikus ilyet
Read More

Botrány a parlamentben!

Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint botrányosra sikerült Szijjártó Péter a gazdasági és külügyi bizottság előtt zajlott meghallgatása. A képviselő véleménye szerint a meghallgatás két órás hossza önmagában is szokatlanul rövid, ahogy az sem megszokott, hogy ebből egy órát a beterjesztő miniszter és Német Zsolt a külügyi bizottság elnöke ”beszéljen végig”. Szakács nehezményezte, hogy ilyen
Read More

Több forrás kell az egészségügyre

Az MSZP szerint azonnal meg kell emelni a fekvőbeteg-ellátás alapdíját és rendezni kell a kórházak jelenleg 90 milliárd forintos adósságát, emellett növelni kell az egészségügyre évente fordított forrásokat. Szakács László, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: harminc százalékkal, a jelenlegi 180 ezer forintról 234 ezer forintra kell emelni az alapdíjat. Ne a
Read More

A jegybank hibázott

Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a Quaestor-ügyben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hibázott, ezért ha a bíróság kimondja az MNB mulasztását, a jegybanknak kell kifizetni a károsultakat, a felelősség megállapítására pedig pereket kell indítani. Szakács László pénteken az ATV műsorában azt mondta, 2014 októberében a Magyar Nemzeti Bankban állították ki azt az engedélyt, amely alapján a
Read More