sajtótájékoztató

Kunhalmi üzent a kormánynak

Minden megyei kórházban biztosítani kell a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátást a válság ellenére is – mondta az MSZP társelnöke szombati online sajtótájékoztatóján. Kunhalmi Ágnes a szolnoki Hetényi Géza Kórház előtt állva azt mondta, a jövő évi költségvetésben 100 milliárd forinttal szán többet a kormány az egészségügyre, mint tavaly. Ez 4 százalékkal nagyobb forrás a tavalyinál,
Read More

Megfutamodás és beismerés

Megfutamodás és beismerés, hogy a Fidesz lemondta a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának mai zárt ülését, ahol a Külügyminisztériumot ért orosz hackertámadásról is kérdezett volna az ellenzék – mondták az ellenzék képviselői szerdán sajtótájékoztatón. Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója és Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja Stummer János jobbikos bizottsági elnök nevében és felhatalmazásával is elmondta: nehéz
Read More

Korózs: kiszámítható nyugdíjat!

Az alapvetés, hogy senki sem szűkölködhet, de ezen túlmenően, a valódi, hasznos, közösségi létet is biztosítani kell az idősebbeknek – erről tartottak sajtótájékoztatót az Egységben Magyarországért képviselő-jelöltjei szerda délután, Budapesten. Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke bejelentette az otthonápolást munkaviszonyként fogják elismerni és díját a minimálbér szintjére emelik, emellett növelni fogják a bentlakásos
Read More

Az ellenzék egészségügyi tervei

Az egységes ellenzék bemutatta az egészségügyi programját. Béremelést, önálló tárcát és a várólisták csökkentését ígérik. Választási győzelem esetén első dolga lesz az egységes ellenzéknek, hogy visszavonja az egészségügyi dolgozókat érintő szolgálati jogviszonyt – mondta Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője az ellenzék egészségügyi programját bemutató szerdai sajtótájékoztatóján. Lukács azt mondta, hogy első dolguk az
Read More

Nőtt a nyugdíjas szegénység

A nyugdíjak bérektől történő drasztikus leszakadásáról és az időskorúak társadalmában tapasztalható növekvő szegénységről beszélt az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke kedden. Korózs Lajos MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón úgy értékelt, a kormány csak veregeti a maga vállát és nem hajlandó tudomást venni az idősek társadalmát, a nyugdíjrendszert feszítő problémákról. Szerinte az elmúlt években a nyugdíjak
Read More

Az áfacsökkentés segítene!

A kenyér ára 400 forint fölé emelkedett, de minden más alapvető élelmiszer ára is elszabadult, ami nagyon sok családot sújt ebben az időszakban. Itt az amúgy is nehéz téli időszak: karácsonytól újéven át tavaszig az infláció miatt rengeteg embernek még kenyérmorzsák is alig kerülhetnek az asztalára – mondta el pénteki online sajtótájékoztatóján Korózs Lajos, az
Read More

Tiltakozik az ellenzék

Alkotmánybírósági normakontrollt kér 52 képviselő a Balaton védelméről szóló törvényre. 52 ellenzéki országgyűlési képviselő utólagos normakotrollt kér az Alkotmánybíróságtól a Balaton védelméről szóló törvénnyel kapcsolatban, és azt kérik a testülettől, semmisítse meg azokat a paragrafusokat, amelyek a kivételekről szólnak, mert ezek a passzusok teszik lehetővé, hogy a természeti környezet tovább zsugorodjon, és nőjön a beépített
Read More

|
Kenyeret és esélyt kértünk

A dolgozó emberek tisztességes béreket, megbecsülést akarnak és ez az MSZP programja – mondta a párt elnökhelyettese online sajtótájékoztatóján szombat reggel. Komjáthi Imre közölte: miközben a „bérből és fizetésből élő” Orbán Viktor baráti körét az foglalkoztatja, hogy cserélgesse yachtjait, a „mindennapi túlélésért küzdő” embereket az érdekli, hogy az árak elszabadultak, az infláció az egekben, a
Read More

Ha Orbán megy, több nyugdíj jön

El fogjuk érni, hogy Magyarországon is kormányzati kötelezettség legyen annak biztosítása, hogy egyetlen nyugdíjasnak se kelljen azon gondolkodnia: miből vesz ételt vagy miből fizeti a rezsit – fogalmazott Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, a brüsszeli Európai Történelem Háza előtt tartott online sajtótájékoztatóján. Az MSZP európai politikusa rámutatott: az európai közösség ismét jelentős átalakulás előtt áll, az
Read More

|
Elkezdődött a Blaha felújítása

„Budapest szégyene helyett, Budapest büszkesége lesz.” Karácsony Gergely főpolgármester a fent idézett célt hangsúlyozta a Blaha-felújítás okán szervezett sajtótájékoztatón. A főpolgármester szerint a felújítás után a tér zöld lesz és akadálymentes. A munkálatok idejére a lakók türelmét és megértését kérte Karácsony Gergely. A főpolgármester kitért a Wesselényi utca és a Dohány utca átjárhatóvá tételére is.
Read More