Orbán Viktor

N. Kósa Judit: Évforduló

Tizenöt év elég hosszú idő. Orbán Gáspár például tizennégy éves volt másfél évtizeddel ezelőtt, és épp a Premontrei Szent Norbert Gimnázium padját koptatta Gödöllőn, amikor – tudtuk meg a miniszterelnöktől – gondos atyja bezárta, nehogy elmenjen tévészékházat fosztogatni és autókat felgyújtani elemi erkölcsi felháborodásában, amit az őszödi beszéd váltott nála ki. Nem kételkedem persze abban,
Read More

Tisztességes béremelés helyett...

… Orbán pofátlanul röhög a dolgozók képébe! Szokásos pénteki rádióinterjújában Orbán Viktor megjegyezte, a járvány megviselte a bérből és fizetésből élőket, majd magát is ebbe a körbe sorolta. Az MSZP, bár tisztában van az üzenet gumicsont jellegével, felháborítónak találja a cinikus, gúnyolódó kijelentést. Olyannyira, hogy a párt elnökhelyettese felvitt a Budai Várba „a szegény, bérből
Read More

Batka Zoltán: Nemdiktatúra

Nem diktatúrában élünk, hanem szabad országban, és a magyarok eleve nagyon kényesek az ilyesmire, ezért a kötelező oltás a felnőttek esetében nem járható út – mondta az Erős Ember a „nemdiktatúra” jegyében lábhoz idomított riporternek a közrádióban, aki meg nagy szólásszabadságában elfelejtett visszakérdezni, hogy az úr miről hablatyol? Esetleg lesz szíves fellapozni az egészségügyi törvényt,
Read More

|
Fügedi: Na, most mi lesz?

Miniszterelnökünk tegnap bejelentette, hogy a hetvennégyezer ember oltásának terve rendszerszintű hibák miatt összeomlott. Duplán nem mondott igazat, lévén oltási terv nincs. Attól, hogy egy papír tetejére fölírják, hogy „Oltási terv”, az alatta következő zagyvaság még nem válik azzá. Hogy mennyire nem, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy összeomlott. A rendszerszintű hibák a kormányban és az
Read More

Kósa András: Értékelhetetlen?

Elmarad Orbán Viktor szokásos évértékelője az idén. A kormányfő stábja egy ideje már hezitált, hogy a koronavírus miatt csak online „megrendezhető” eseményt egyáltalán megtartsák-e, hiszen így korántsem szól akkorát, mint amikor a gondosan elkordonozott Várkert Bazárban összegyűlik több száz kiválasztott, akik előtt a miniszterelnök megünnepeltetheti magát. (Hogy esetleg később, április végén valamilyen formában lesz-e „pótértékelés”,
Read More

Cáfolta az EMMI Orbán Viktort

Orbán Viktor pénteken azt mondta, hogy az oltóponton közlik az emberekkel, hogy épp milyen vakcinát tudnak adni nekik, és aki nem fogadja el a neki felkínált oltóanyagot, „az elmegy a sor végére”. Korábbi cikkünkben írtunk erről. AzATV Híradója megkereste az EMMI-t a kérdés tisztázása érdekében. Azt is leszögezték, hogy „aki nem fogadja el a számára biztosított időpontban elérhető vakcinát,
Read More

Orbán: az megy a sor végére...

Orbán: Ha nem fogadja el valaki az éppen elérhető vakcinát, elmegy a sor végére. Csak az oltóponton derül ki, hogy milyen típusú koronavírus elleni vakcinát tudnak adni a pácienseknek, erről Orbán Viktor beszélt az Andrej Babis cseh kormányfővel tartott közös pénteki sajtótájékoztatóján. Orbán szavait az MTI nem idézte, más médiumot pedig alig engedtek be a sajtótájékoztatóra. Az Euronews az AP hírügynökség egyik
Read More

Kínos szerencsétlenkedés

Egyre kínosabb Orbán szerencsétlenkedése! A Kossuth rádió péntek reggeli miniszterelnöki interjúnak álcázott hazugságfélórájában Orbán Viktor megint felelősséget hárított, terelt és csúsztatott. Nem az EU, hanem a miniszterelnöki szerencsétlenkedés az igazi probléma! A Fidesz-rezsim még azt a vakcinát sem tudta beadatni, ami már itt van az országban! Érthetetlen, hogy ha 78-79 ezer ember beoltására elég vakcina
Read More

A kegyelmi időszak véget ért

Sokunkat meglepte az Orbán-kabinet szemérmetlensége, amikor az iparűzési adó megfelezését követően szinte kizárólag a számára kedves helyhatóságokat lepte meg karácsonyi ajándék gyanánt pár milliárdnyi „bánatpénzzel”. A célzott dotációhoz nem mellékeltek indoklást, de nem nehéz kitalálni, mit sütött ki a kormánypártok agytrösztje. A legutóbbi önkormányzati választásokon elszenvedett csúfos vereségükből felocsúdva az ellenzéki önkormányzatok kivéreztetését határozták el.
Read More

|
A falvakban akar nyerni — naná

A felhatalmazási törvény adta jogával élve (tanácsadójának javaslatára) Magyarbasi elrendelte a kis- és középvállalkozások iparűzési adójának felére csökkentését. Emlékeztetőül: ez (és a már korábban eltörölt parkolási díj) a városi „önkormányzatok” bevételeinek fő forrásai közé tartozik. Egyfajta jogelméleti nonszensz, hogy valaki (esetünkben a kormány) eseti intézkedésekkel, a költségvetési év közben határozza meg, hogy másnak miből és mennyi
Read More