NER

N. Kósa Judit: Ami jár

Csütörtök dél körül nem sokan voltak a Nagycsarnokban, hiába, a szorgalmas háziasszony reggel, az elfoglalt dolgozó ember munka után megy vásárolni. Bár karnyújtásnyira volt csak a húsvét, a legtöbb stand előtt alig néhányan álldogáltak. Kivéve egy zöldségest, ahol hosszú sor kanyargott, első blikkre is félórás toporgásnyi. – Az egy kínai árus, ott legalább huszonöt százalékkal
Read More

Már jogi diplomát is intéznek

A NER-ben már jogi diplomát is intéznek a kiváltságosoknak – a kormányváltás után megszüntetjük az „előjog-államot” Magyarországon! A 444.hu birtokába került Völner-ügy nyomozati iratai azt bizonyítják, hogy a korrupció oda-vissza működik a Fidesz-kormány és a végrehajtó maffia között. Ez az eset is azt bizonyítja, hogy a Fidesz nem jogállamot, hanem „előjog-államot” épített fel az elmúlt
Read More

|
Akik a „múltjukra” büszkék

Identitáserősítő DJ szetteket álmodott a Parlament tetejérea Petőfi Rádió új igazgatója. (444.hu)  A „múltjukra” azok büszkék, akiknek a jelenjében nincs semmi előremutató. Azok, akik nem csináltak soha semmi olyasmit, amire büszkék lehetnének. Ők nyúlkálnak vissza az olyan korokba, amelyekben még voltak dicsőséges dolgok — éppen azért, mert azokat nem ők csinálták. A módszer ősrégi: tehetségtelenek
Read More

Batka Zoltán: Nemzeti nihil

Súlyos hüledezéssel fogja nézni az utókor azokat a végtelenül primitív, egymondatos válaszokat, amelyekkel Orbán Viktor évek óta menetrendszerűen lesöpri az asztalról a kirívó gazdagodásának immáron az űrből is jól látható jeleit. A Viktoriánus korszak ismétlődő rituáléja ez, ahogy az egykori fiatal demokratából posztmodern Döbrögivé vedlett alak feláll a mára építészeti műemlékké üresített Parlamentben, majd blazírt
Read More

Az MSZP kikérte az Elios-aktákat

Rá akarnak világítani, hogyan is működik a NER, és miért akarja az ellenzék leváltani az Orbán-kormányt jövőre. Az Elios-ügy szimbolikus ügye annak a velejéig korrupt rendszernek, amelyet 2010 óta Orbán Viktor és a Fidesz kiépített Magyarországon – mondta Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke hétfői Facebook-videójában, amelyben közölte: az Európai Bizottságtól kikérte a botrányos ügy aktáit,
Read More

Egy út miatt két repülőgép?

Szijjártó két géppel repült azért, hogy fél napot spóroljon – mennyibe került az országnak a miniszter „drága ideje”? Szijjártó Péter úgy gondolja, hogy amennyiben a saját kényelméről van szó, akkor nem számít a pénz, hiszen azt úgy is az adófizetők állják. A külügyminiszter belföldön még csak helikopterrel röpköd haza vagy éppen egy borászatba, azonban az
Read More

Hargitai Miklós: Maláj is

Döbbenet, hogy – miközben a kultúrák távolsága szinte fokozhatatlan – mennyire hasonlóan viselkednek a politikaközeli üzleteken megtollasodott maláj és magyar újgazdagok. Hogy malajziai hősünk azonnal jachtot és magánrepülőt vesz a magyar kormányra bődületes árréssel (és annak megfelelő alkotmányos költséggel) rámelegített, használ(hat)atlan lélegeztetőgépek árából, az valamennyire érthető. Végül is Malajzia eleve bő háromszor akkora, mint Magyarország;
Read More

Nem lehet név nélkül segíteni

Ha a civiltörvényt el is kaszálta az uniós bíróság, a kormány gyorsan talált módot a pótlására. Mostantól nem lehet név nélkül segíteni a civil szervezeteket. Július elsejétől nem lehet névtelenül adományt adni a civil szervezeteknek – derül ki a szerdai Magyar Közlöny egyik kormányrendeletéből. Az ilyen szervezetek közhasznúsági jelentésükben ezentúl mindenképp fel kell tüntessék patronálóként a pénzadományt
Read More

Árpási Bence: Kettős mérce

Rendkívül károsnak és veszélyesnek tartom azt, amikor akárkik politikát össze akarnak keverni sporttal – nyilatkozta hétfőn a külügyminiszter annak kapcsán, hogy civilek szivárványszínbe szerették volna borítani a müncheni Allianz Arénát szerda estére, amikor a magyar válogatott ott játssza a következő mérkőzését az Európa-bajnokságon. Ezzel tiltakozni kívántak a fideszes és jobbikos szavazatokkal elfogadott törvény ellen, amely
Read More

Legyen adómentes a minimálbér

A NER-lovagok 11 éve gazdagodnak miközben a minimálbér-emelés még csak a „horizonton van”. Ha Orbán Viktor valóban tudná, hogyan viseli meg a válság a bérből és fizetésből élőket, akkor érdemi segítséget nyújtana a nehéz helyzetben lévőknek. Ehelyett azonban arról beszél, hogy a legalacsonyabb bérek emelése még csak a „horizonton van”, miközben az emberek már nap
Read More