Molnár Zsolt

Molnár: Nem futamítja meg…

…az ellenzéket az azonos napon tartott EP- és önkormányzati választás. Sem a szocialista pártot, sem a többi ellenzéki pártot nem futamítja meg, ha a Fidesz megszavazza, hogy azonos napon legyen az európai parlamenti és az önkormányzati választás – jelentette ki a Klubrádió Megbeszéljük! című műsorában pénteken Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője és pártigazgatója. „Hogyha
Read More

Molnár: a jövő szociáldemokrata

Több mint két hónap telt el a választások óta, minden párt és politikus keresi a helyét és a válaszokat, hogy mit is kell tenni az előttünk álló időszakban. Erről beszélt Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója és országgyűlési képviselője Bolgár György vendégeként a Klikk TV TÍZ című műsorában. Vannak pártok, amelyek már a vezetőcserén is átestek,
Read More

Március 15: A hatalom a népé!

1848 tavasza reményt jelentett azoknak, akik hitték és remélték, hogy a hosszú elnyomás időszaka után jönnie kell egy igazabb és szabadabb világnak, ahol az önkényuralmat védelmezők már nem félemlíthetik meg az embereket. A fiatalok bátorságukkal példát mutattak, amelynek eredményeképpen a magyar szívekben – határon innen és túl – azóta nemzeti is ünnepként él március 15-e.
Read More

Minden nap nőnap kell legyen!

Talán pár szóba nem is lehet belezsúfolni mindazt, amit az ember a Nőknek mondana. Azt a sok jót, amit Tőlük kapunk, néhány szóban visszaadni lehetetlen. Abban hiszek, hogy a nőket minden nap szeretni, tisztelni kell, hiszen egy férfi életében legfontosabb a Nő. Legyen az a kislánya, az édesanyja, a társa az életében vagy akár a
Read More

Nem szabad „összepártozni”

Molnár Zsolt: Márki-Zay Pétert nem szabad „összepártozni”. Az MSZP pártigazgatója szerint nincs akadálya a választási szövetség bővülésének, de ehhez mind a hat párt beleegyezésére szükség lesz. Mint arról korábban beszámoltunk, az előválasztás győztese, Márki-Zay Péter egy hetedik frakciót szeretne, amelyben helyet kaphatnának a civilek, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) és a Pálinkás József-féle Új Világ Néppárt
Read More

Tiltakozik az ellenzék

Alkotmánybírósági normakontrollt kér 52 képviselő a Balaton védelméről szóló törvényre. 52 ellenzéki országgyűlési képviselő utólagos normakotrollt kér az Alkotmánybíróságtól a Balaton védelméről szóló törvénnyel kapcsolatban, és azt kérik a testülettől, semmisítse meg azokat a paragrafusokat, amelyek a kivételekről szólnak, mert ezek a passzusok teszik lehetővé, hogy a természeti környezet tovább zsugorodjon, és nőjön a beépített
Read More

Tóth B.: Ez nem személyes ügy

 „Ez nem személyes ügy” – mondta a sajtónak tartott csütörtöki háttérbeszélgetésen Tóth Bertalan. Az MSZP társelnöke ezzel arra utal, hogy az utóbbi időben a Demokratikus Koalíció több jelöltjüket is megkereste azzal, beállnak mögéjük az ellenzéki előválasztáson, ha cserében 2022-ben a DK parlamenti frakciójában foglalnak helyet (a szocialisták két jelöltjüket az igenlő döntésük után ki is
Read More

Molnár: mindenre felkészültünk

A jelenlegi helyzet alapján kijelenthető, nem lesz akadálya annak, hogy megtartsák az ellenzéki összefogás előválasztását. Az MSZP pártigazgatója szerint az előkészületek rendben folynak és augusztus végére minden készen áll a voksolásra. Molnár Zsolt a Hírklikknek beszélt a jelöltekkel szemben támasztott szigorú követelményekről és kitért arra is, a hatalmon lévőktől minden kitelik. Ezért is van szükség
Read More

A kormány alábecsüli a veszélyt

Ellenzéki képviselők attól tartanak: a kormány és a nemzetbiztonsági szolgálatok alábecsülik a kínai Fudan Egyetem Budapestre tervezett kampuszának jelentőségét és veszélyességét – mondta Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője és pártigazgatója az ATV Start című műsorában szerdán. „Attól tartunk, hogy nem értékelte helyesen a magyar kormány és a szolgálatok ezt a veszélyt” – jelentette ki.
Read More

Visszaadjuk az embereknek

Vissza kell adni a döntést a helyben élő embereknek: ezt fogja szolgálni az új, köztársaságpárti kormány – erről tartott online sajtótájékoztatót szerdán az MSZP képviseletében Molnár Zsolt, pártigazgató, Tüttő Kata, főpolgármester-helyettes és Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere. „Mi, a demokratikus oldal egyik meghatározó pártja, a Magyar Szocialista Párt elmondjuk, hogy milyen jövőképet szánunk Magyarországnak, azon
Read More