Majtényi László

Tüntetés, piknik, Orbán-beszéd

Miután tegnap Majtényi László államfőjelöltként felszólalhatott az Országgyűlésben, holnap a nemzeti ünnepen is beszédet mond egy tüntetésen. Az ellenzék államfőjelöltje az “Elnököt a köztársaságnak” csoport vonulásán vesz részt. A menet délután fél háromkor indul az Operától, a Nagymező utcán keresztül, s az Alkotmány utca Kossuth téri végénél fejeződik be. “Budapest népe pár hete ellent mondott a
Read More

Meglepetés: Áder marad

Érdekes lett volna, ha nem így alakul. Újabb 5 évig Áder János lesz Magyarország államfője. Az országgyűlés két fordulóban, titkos szavazással választotta meg a Fidesz-KDNP jelöltjét. A szavazás első fordulója eredménytelen volt: nem lett meg Ádernak a kétharmad. A Fidesz-KDNP 131 képviselője voksolt rá, de ugyebár 133 szavazat kellett volna. A 24 fős Jobbik frakció
Read More

|
Dr. Majtényi László beszéde

*** A mai államfőválasztás keretében a parlamentben elsőként Majtényi László, a baloldali pártok, illetve független képviselők (MSZP, LMP, DK, Együtt, PM) jelöltje szólalt fel. Nagyon rég olvasott be úgy bárki Orbánnak, mint Majtényi a parlamentben. *** Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak, a Diplomáciai Testület tagjai, Kedves Vendégek, Tisztelt Újságírók, (ideértve az Országgyűlésből kitiltottakat is)! Elnöki
Read More

Mondjunk nemet március 15-én

A Majtényi László államfő-jelölését kezdeményező Elnököt a köztársaságnak csoport demonstrációt hirdet Séta az új köztársaságért – tüntetés március 15-én címmel. Gyülekezés 14.30-tól az Operánál, a menet 15 órakor indul, majd a Nagymező utcán keresztülhaladva az Alkotmány utca Kossuth téri végénél fejeződik be. A séta végén beszédet mond Majtényi László, az ellenzék köztársasági elnök jelöltje. Tavaly október
Read More

Majtényi mellé áll az LMP is

Támogatja Majtényi László köztársasági elnök-jelölését az LMP – értesült a Népszava. Ezt ezekben a percekben jelenti be Schmuck Erzsébet frakcióvezető és Ungár Páter, a párt elnökségi tagja. Úgy tudjuk, az LMP meghallgatta Majtényit, és mert szimpatikusnak találták az elképzeléseit, úgy döntöttek, mellé állnak. Délelőtt szerettük volna szóra bírni az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) elnökét,
Read More

Elnököt a köztársaságnak!

A mai napon az „Elnököt a köztársaságnak!” csoport Majtényi László alkotmányjogászt, korábbi ombudsmant nevezte meg köztársaságielnök-jelöltjeként. Az MSZP szerint Majtényi László jogtudós a magyar közélet kiemelkedő alakja, olyan ember, aki tudományos és közéleti munkásságával egyaránt bizonyította elkötelezettségét a demokratikus jogállam és a hatalom nélküliek képviselete mellett. Majtényi László ombudsmanként az állampolgárok egyéni jogait, biztonságát és
Read More