Kövér László

Nincs vége a meccsnek

Nincs vége a meccsnek, Kövér készítheti az újabb büntetéseket: akcióra készül az MSZP és a Párbeszéd az első parlamenti napon. Önkényesnek tartják és nem fogadják el az MSZP és a Párbeszéd képviselői azt a büntetést, amelyet Kövér László javasol kiszabni rájuk, amiért kőkemény obstrukcióval (többek között az elnöki pulpitus elfoglalásával) próbálták megakadályozni a rabszolgatörvény elfogadását.
Read More

Botrány a parlamentben (1)

Kitört a botrány a parlamentben, a Fidesz egy mozdulattal megakadályozta az ellenzék akcióját – Botrányba fulladt a hétfői ülés a parlamentben, miután a Fidesz egy mozdulattal megakadályozta az ellenzék akcióját – derül ki az Index cikkéből. Az ellenzék 2925 módosító indítványt nyújtott be a rabszolgatörvényhez, vagyis a Munka törvénykönyve módosításához, megakadályozandó, hogy szerdán elfogadják azt a javaslatot, amely szerint a
Read More

|
Hálóvetők meg a drónok

Jóestét, jó estét. Ma csütörtök volt és esett az eső. Sőt, még most is esik. Meg az állunk is, lefele. Kósa Lajos, minden idők legokosabb fideszese tegnap ugyanis megint színpadra lépett és sajtótájékoztatót tartott, melynek egyik apropóját az adta, hogy – mint arról több lap beszámolt – igencsak durván fel kívánják fegyverezni őbajuszsága háziőrségét, amely lőfegyvereket, rendőrbotokat,
Read More

Nincs több négy évem

Még négy évet kért a választóktól Kövér László egy keresztény értelmiségi fórumon, élénk színekkel festve fel a veszélyt, miszerint ha elbuknák a következő választást, egy következő kormány esetleg visszacsinálhatná, amit ők olyan jól elkezdtek. Most tekintsünk el attól a kínos evidenciától, hogy igen, egy kormánynak éppenséggel az a feladata, hogy a saját programját valósítsa meg
Read More