költségvetés

|
Erzsébetváros: Mekkora buli!

Erzsébetváros 2016-ban mindössze 10 millió 971 ezer forintot tudott begyűjteni az éjfél után is nyitva tartó helyektől felügyeleti díj, azaz az úgynevezett “romkocsmaadó” címén, amit köztisztaságra, közbiztonságra kell költeni – tudta meg a 24.hu az önkormányzattól. És az utolsó negyedév adatai alapján ez idén sem lesz sokkal több. (Fotó: Boros Regina) Csakhogy a felügyeleti díj – ami elvileg Belső-Erzsébetváros
Read More

Ingyenes gyógyszereket 65 év felett!

Az MSZP ingyenesen biztosítaná a gyógyszereket a 65 év felettieknek. Az MSZP vizsgálja, hogyan lehetne ingyenessé tenni a 65 év felettiek számára a háziorvosok által felírható gyógyszereket – közölte a párt elnöke egy, az MSZP, valamint több nyugdíjas szakszervezet által szervezett csütörtöki budapesti rendezvényen. Molnár Gyula azt mondta, ennek költsége számításaik szerint akár 20 milliárd forint
Read More

Horváth Csaba: Álom és valóság

Szertefoszlott, véget ért álmokról, az álmok gyilkosairól harsogta hazugságait és csúsztatásait a kormányzati propagandagépezet az elmúlt hetekben. Nekünk, ellenzéki politikusoknak és a civileknek jutott az a hálátlan szerep, hogy az álmok és rémálmok álmodóival szemben a valóságot képviseljük. Hálátlan szerep, hiszen a valóság tényei korántsem olyan rózsásak, mint Orbán Viktor vagy Tarlós István hagymázas álmai.
Read More

Terítéken a büdzsé és az olimpia

“A fővárosiak jogosan félnek attól, hogy a fideszes elit négyet ellopna az olimpia öt karikájából.” Az MSZP szerint a fideszes elit négyet ellopna az olimpia öt karikájából, a referendumot pedig  már áprilisban, vagy májusban meg kellene tartani. A Párbeszéd is úgy véli, a közgyűlésnek azonnal ki kell írnia a népszavazást a budapesti olimpiai pályázatról. Az LMP szerint
Read More