Jobbik

|
Jó lehet Ásotthalmon lakni

Már az is öröm, hogy maga Toroczkai László, a Jobbik alelnöke a polgármester. Mostantól pedig a lakosok minden gondját megoldották. Rendeletben tiltották be a muszlim vallás gyakorlását valamint a homoszexualitást. Kitértek a részletekre is. Tilos lesz pl. a müezzinek tevékenysége, mert ez zavarná a köznyugalmat. Éppen ideje volt, hiszen Ásotthalom 4000 lakosa közül nyilván számos
Read More

Puccsszerű alkotmánybíró-választás

Burány Sándor,  frakcióvezető-helyettes budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a házbizottság csütörtöki ülésén a Fidesz azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kedden válassza meg a 15 fős testületből hiányzó alkotmánybírókat. Ezt a puccsszerű eljárást az MSZP elfogadhatatlannak tartja, és nem vesz részt a voksoláson – mondta. Véleménye szerint a Fidesz be akarja venni az Alkotmánybíróságot is, ehhez demokratikus ellenzéki
Read More

|
Kis Magyar Pornográfia

Kis Magyar Pornográfia – Bevezetés a szépirodalomba. Ez Esterházy Péter könyve 1984-ből, és jó. Kis Magyar Pornográfia – Bevezetés a magyar politikába. Ez a Fidesz harcmodora a rivális Jobbik ellen 2016-ban, és mocskos. Maga a bűzös posvány. Vona és pártja nézeteit taszítónak, veszélyesnek, gyakran embertelennek tartom. De Vona szexuális szokásai a legkevésbé sem érdekelnek. Nem
Read More