járvány

Hargitai Miklós: Hárítás

Ha az egészségügyben jól végzik a dolgukat, nem lesz második hullám – mondta Orbán Viktor tavaly júliusban (!), amikor már buzgón kúsztak fölfelé a számok. Ezek szerint (pontosabban a miniszterelnök szerint) nem jól végezték, mert lett második, majd szinte szünetmentesen egy harmadik is, és lett – eddig – 22500 halott, 700 ezer fertőzött, meg a
Read More

Megbocsáthatjuk Orbán bűneit?

Ez egy rendkívüli húsvéti időszak, egy tragédiákkal beárnyékolt rendkívüli ünnep. Éppen ezért, ez egy rendkívüli vasárnapi levél. Sokat gondolkodtam ezeken a sorokon: egyszerre akartam méltó lenni a húsvéti szentséghez, minden hívő ember elmélyüléséhez és egyszerre akartam őszinte lenni saját érzéseimhez, dühömhöz és a feszítő igazsághoz. Amikor elmúlik egyszer ez a kórság, mikor végre fellélegezhetünk, bizonyosan
Read More

Tömeges és ingyenes tesztelést!

A tömeges tesztelés és szigorú kontaktkutatás bevezetését követeli nagyszombati közleményében a Magyar Szocialista Párt, elsősorban a szlovák példát tekintve irányadónak. Márciusban adták közre annak annak az elemzésnek az eredményeit, amely szerint a szomszédos ország tömeges teszteléssel és jól szervezett kontaktkutatással megtámogatott szigorú karanténintézkedései hatására 70 százalékkal sikerült visszafogni a fertőzés terjedését 2020 őszén, a második járványhullám alatt.
Read More

N. Kósa Judit: Megrendülés

Az emberminiszter szíves közlése szerint „meg sem rendült” az egészségügy, miközben sorban dőlnek meg a napi halálozási rekordok, és immár tizenkétezernél több fertőzöttet látnak el a kórházak. A plasztikus kifejezés afféle freudi elszólásnak tekinthető. Hiszen meg sem rendült a kormány, miközben húszezernél több hazánkfiát veszítettük el a járványban. Egyszer nem hagyta el a szájukat olyan
Read More

Titkolják az információkat

Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti (EP-) képviselő hatósági eljárást kezdeményez a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál a járványkezelés adatigénylésével összefüggésben – tájékoztatta az EP-képviselő az MTI-t szerdán, közleményben. Ujhelyi István az eljárás indítását azzal indokolta, hogy „sokadik törvényes megkeresésére” sem válaszoltak érdemben a kormány illetékesei a járványkezelés, illetve a vakcinabeszer- zések részleteivel kapcsolatban. Tájékoztatása szerint
Read More

Markotay Csaba: Üzlet

Nehéz helyzetbe került a napokban az iparkamara elnöke. Parragh László arról beszélt, hogy egy szóval nem tudja leírni, csalódott-e vagy elégedett Orbán Viktor bejelentései után. Az egyik szeme nyilván nevet, mert a gazdasági javaslataik átmentek, a másik meg sír, hogy nem lehet húsvétkor nyitni. Végül a szombati közlönyből derült ki a felemás érzés pontos oka:
Read More

Dávid Ferenc: Gulyás "minister"

Gulyás Gergely – „A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéről, avagy miért káros, ha egy érdekképviselet ellenzéki pártnak képzeli magát” címmel – rövid jegyzettel állt elő közösségi oldalán. Nem hagy kétséget a kancellária miniszter: az ellenzéki pártok folyamatos szidalmazása után új frontvonalat nyitott, és nekitámadt egy munkavállalói érdekképviseletnek is.  Azzal kezdem, hogy nem szerencsés (és nem is illendő),
Read More

MSZP: Kevesen kapnak keveset

Kevesen kapnak keveset a bérkiegészítésből, emelni kellene. Az MSZP benyújtotta határozati javaslatát a kiskereskedők és az egyéni vállalkozók megélhetésének biztosítása érdekében. Biztosítsa a kormány a 80 százalékos bértámogatást és terjessze ki a jogosultak körét – követelte közleményében Komjáthi Imre. Az MSZP elnökhelyettese emlékeztetett, „az Orbán-kormány a válság miatt bajba került dolgozók támogatása terén az utolsó
Read More

Rejtélyes adatbázisok

Rejtélyes adatbázisok, a háziorvosok hazug lejáratása és titkolózás – ez lenne a Fidesz oltási kampánya? A sajtóban megjelent beszámolók szerint fideszes pártirodákból, a pártközpontból kapott kétes eredetű adatbázisok alapján, keresik meg az embereket, hogy az oltás felvételére biztassák és egyben a háziorvosok ellen hangolják őket, miközben a sajtónak még azt sem hajlandók elárulni, hogy mennyi
Read More

Oltási napra legyen fizetés!

Az MSZP közleményben emlékeztet arra, hogy egyre több hír jelenik meg azzal kapcsolatban, hogy azok a munkavállalók, akiket munkaidőben hívnak be oltásra, arra a napra nem kapnak fizetést, ha pedig az oltás mellékhatásaként belázasodnak és otthon kell maradniuk, akkor csökkentett táppénz jár nekik. Mint írják, a dolgozók vagy szabadságot vesznek ki az oltás napjára, vagy a
Read More