Hunvald György

„Ez a fejezet már lezárult”

– A dolgok így maradnak, ahogy most állnak. A másik két jelöltben semmilyen hajlandóság nincsen a helyzet átgondolására – jelentette ki lapunknak a DK-s Niedermüller Péter. Az ellenzék erzsébetvárosi polgármesterét azért kerestük meg, mert a VII. kerületben – Budapesten egyedül –, az önkormányzati választás előtt bő egy héttel még mindig több jelölt verseng Vattamány Zsolt
Read More

Niedermüller visszalép, ha..

… az derül ki, hogy nem ő a legesélyesebb ellenzéki polgármesterjelölt Erzsébetvárosban. Egy közvéleménykutatás alapján döntenék el, ki a legnépszerűbb a kerületben. „Az erzsébetvárosiak azt találták ki, hogy csináltatnak egy kerületi közvélemény- kutatást egy elismert kutatóintézettel, és azt kérik az ellenzéki jelöltektől, hogy fogadják el a kutatás eredményét, az esélytelenek pedig lépjenek vissza az esélyes
Read More

Egyre több a kihívó

Hiába jelentették be, hogy a főváros VII. kerületében a DK-s Niedermüller Péter lesz az egyetlen ellenzéki polgármester-jelölt, Erzsébetvárosban vélhetően több kihívója lesz a kormánypárti Vattamány Zsoltnak. A Népszava úgy értesült, hogy az Élhető Erzsébetváros Egyesület is megméretteti magát az október 13-ai önkormányzati választáson, mert – mint írják – nem látnak alternatívát, és nem látják, hogy
Read More

|
Hunvald: Civilként folytatom

Sajnos eljött az idő, amikor mindent mérlegelve, kilépek abból a közösségből, ahol 26 éven keresztül nagyon jól éreztem magam. Most sem azért lépek ki az MSZP-ből, mert ez az érzés megváltozott. 1993 óta küzdöttem azért, hogy minél sikeresebbek legyünk, elkötelezett baloldaliként próbáltam segíteni az embereknek a problémáik megoldásában. Sosem hátráltam meg a kihívások elől, és
Read More

|
Hunvald: Az EP-választásról

Eltelt három nap az EP-választás óta, az eredmény ismert. Gratulálok a Demokratikus Koalíciónak és a Momentumnak az eredményükhöz. És ami a legfontosabb: köszönet mindazoknak, akik elmentek szavazni, és külön köszönet azoknak, akik támogatták és segítették a munkánkat, szavaztak az MSZP-P közös listájára. De nézzük, mi is történt. A Fidesz nyert, eggyel több, összesen 13 képviselőt
Read More

|
Hunvald: AB, te csodás!

Még április végefelé a Kúria a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvével ellentétesnek minősítette és elmarasztalta a Fidesz-t aláírásgyűjtő tevékenységük miatt. Egyúttal bírságot szabott ki a pártra, mert az megtévesztette a támogatóit azzal, hogy az EP-kampányban azt a képet sugallották, hogy az induláshoz szükséges aláírásokat kéri a szimpatizánsoktól, miközben egyáltalán nem erről volt szó. A cél kizárólag
Read More

|
Egy tál meleg étel (3)

Nem veszítheted el a hited az emberiségben. Az emberiség egy óceán; ha pár cseppje piszkos is, az óceán maga nem lesz piszkos. (Mahatma Gandhi)  Az elmúlt négy évben rendszeresen szerveztünk/szervezünk ételosztást az önkormányzat épülete előtt a rászorultaknak – és nem csak a választások előtt. Csináljuk, mert csinálni kell.  Mert szükség van rá. Mert nagy a
Read More

|
Hunvald: Valahol Európában

Olvasásbűnözés: alapos nyomozás után fegyelmi fenyítésben részesítik a több mint egy éve előzetesben lévő Czeglédy Csabát, amiért megsértette a zárka- és körletrendet a Szegedi Fegyház és Börtönben – derül ki a hvg.hu birtokába került határozatból. Bűne az, hogy túl sok könyv volt nála a cellájában. A könyveket eltávolították, visszaesés veszélye így kizárt © Czeglédy Csaba  A könyv valóban
Read More

|
Az élet megy tovább

A baloldali összefogás jelöltje, Dr. Oláh Lajos simán, meglehetősen nagy fölénnyel nyert itt nálunk, Budapest 5. számú választókerületében. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 97,06 százalékos feldolgozottságánál már bizonyos, a mandátumot megszerezve Oláh marad a kerület o.gy. képviselője, előnye behozhatatlan. Köszönjük Erzsébetváros, köszönjük Terézváros, köszönjük idősnek, fiatalnak, mindenkinek. Más: a Fidesz a leadott szavazatok 48,9
Read More

|
Ajánlásgyűjtés

A Garay téren gyűjtöttük szombaton az ajánló aláírásokat az országgyűlési választáshoz. Az ajánlásgyűjtésre ugyan nem a legideálisabb volt idő, de a hangulat jó volt, rég nevettem ennyit. A Kétfarkúak győzködtek a Garay piacon, hogy írjak már alá nekik. Jópofák és szeretem a humorukat, de a választást ennél komolyabb dolognak tartom. Biztos velem van a baj,
Read More