Horváth Csaba

Konszolidációra is szükség van

„Normális esetben” a választás után nemcsak politikai, de társadalmi konszolidációra is szükség van, „talán érdemes lenne visszatérni a tárgyalóasztalhoz” – mondta Horváth Csaba zuglói polgármester, a Fővárosi Önkormányzat szocialista frakciójának vezetője az ATV Start című műsorában csütörtökön. Horváthot az után kérdezték, hogy több fideszes településvezető és a Magyar Önkormány- zatok Szövetsége is kifejezte: a településeknek
Read More

Időlapú átszállójegyek a BKK-nál

Tovább bővül a Budapesti Közlekedési Központ tarifarendszere a 30 és 90 perces, időalapú átszállójegyekkel – mondta az MSZP fővárosi frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt, ahhoz kapcsolódva, hogy a napirenden szerepel az erről szóló javaslat. Horváth Csaba hozzátette: az időlapú átszállójegyek könnyebbé és kényelmesebbé tehetik a budapestiek életét. A 30 perces jegyet a korábbi
Read More

Visszaadjuk az embereknek

Vissza kell adni a döntést a helyben élő embereknek: ezt fogja szolgálni az új, köztársaságpárti kormány – erről tartott online sajtótájékoztatót szerdán az MSZP képviseletében Molnár Zsolt, pártigazgató, Tüttő Kata, főpolgármester-helyettes és Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere. „Mi, a demokratikus oldal egyik meghatározó pártja, a Magyar Szocialista Párt elmondjuk, hogy milyen jövőképet szánunk Magyarországnak, azon
Read More

MSZP-s polgármesterek kérik…

… a fizetős parkolás visszaállítását. A budapesti belső kerületek közterületein nappal még nagyobb a káosz, a zaj és az egészségtelen rossz levegő a kormányzati intézkedés nyomán. Az ingyenes parkolás novemberi bevezetésével, egy rövidlátó és átgondolatlan intézkedéssel a kormány nemhogy enyhítene a járványügyi helyzeten, hanem még az emberek egészségét is kockáztatja, levegőszennyezettségnek teszi ki – nyilatkozta
Read More

|
Favita a fővárosi közgyűlésen

Budapestet fel kell szabadítani a térkövek fogsága alól és vissza kell zöldíteni a várost – mondta Horváth Csaba, az MSZP budapesti képviselője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatón. Az MTI szerint az ellenzéki politikus közölte, Tarlós István főpolgármester az Óbudai Egyetemen arról beszélt, Budapesten nincs több hely fákat ültetni, ami szerintük a városvezető „teljes
Read More

Eldőlt: eladja a főváros a Bálnát

Az MSZP szerint a főváros vezetése egy utolsó padláskisöprési akcióba kezdett a Bálna értékesítéséről szóló javaslattal. Horváth Csaba, az ellenzéki párt budapesti képviselője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a Budapest legikonikusabb épületének számító Bálna működhetett volna jól is, ha a városvezetés alkalmas lenne feladatára. Úgy fogalmazott, ha a városvezetés mindent eladna,
Read More

Folytatódik Budapest lejtmenete

Az idei költségvetés elfogadásával folytatódik Budapest lejtmenete. Horváth Csaba, az MSZP budapesti képviselője a Fővárosi Közgyűlés szerdai, idei büdzséről döntő ülése előtt tartott sajtótájékoztatón kifejtette, a múlt évi 131 milliárdos után idén 114 milliárdos hiánnyal és 67 milliárd forintos hitelfelvétellel, továbbá „több tízmilliárd forintos vagyonfeléléssel” számol a városvezetés. Az MSZP politikusa szerint ebből is jól
Read More

|
Karácsony nyert

Karácsony Gergely nyerte a vasárnap lezárult főpolgármesteri előválasztást. A pártok által felkért választási szakértő, Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság volt elnöke vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón jelentette be: az előválasztáson 34 214-en szavaztak, 81 érvénytelen szavazat volt, így az érvényes szavazatok száma 34 133. Zugló polgármestere 27 598 szavazatot kapott, míg szocialista ellenfelére, Horváth Csabára 6535
Read More

|
Jönnek, jönnek és jönnek

Ne tessék kapkodni: az előválasztani jönnek az emberek. Most épp a Blaha Lujza térre, ahol minden nap várjuk a budapesti lakcímmel rendelkezőket – és persze a kerület lakóit. Merthogy tegnap, január 28-án megkezdődött a baloldali előválasztás – egész héten tart – és majd február 3-án délutánra derül ki, hogy Horváth Csaba vagy Karácsony Gergely lesz-e
Read More

|
Megkezdődött az előválasztás

Pártirodák mellett Budapest több pontján felállított sátrakban is lehet szavazni. Ma, január 28-án kezdődik az ellenzéki főpolgármester-jelölt előválasztásának első fordulója, ebben a körben az MSZP-s Horváth Csabára és a Párbeszéd jelöltjére, Karácsony Gergelyre lehet szavazni. Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, az előválasztási bizottság tagja az InfoRádiónak azt mondta, mindkét jelölt megkapta a kellő mennyiségű ajánlást. Kocsis-Cake azt
Read More