Helsinki Bizottság

|
Vegyél részt a közügyekben!

A fenti címen pár napja a TASZ adott közre egy általuk összeállított útmutatót azoknak, akik aktívan részt szeretnének venni a környezetüket érintő kérdések eldöntésében, az életüket befolyásoló események megvalósulásában. Az útmutató a Helyi Aktivizmus projekt keretében készült – csak hogy örüljön mindenki, például a mi kis kerületünk ragyogó vezetése (is). A Társaság a Szabadságjogokért emberi jogi jogvédő
Read More

|
Józsefváros: Auróra-saga

Ami most úgy néz ki, hogy véget ért. Legalább is eddigi formájában. Kedden a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság is jogszerűtlennek nyilvánította és hatályon kívül helyezte az Auróra-kert bezárását. Az Aurórát a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje képviselte, a civil szervezet pedig azt közölte: a bíróság kimondta, hogy az önkormányzat által hivatkozott  településkép-védelmi problémáknak semmi közük az intézkedéshez,
Read More

|
Józsefváros: Auróra újratöltve

„Ha kritizálni mersz, azt nem tűrik el, egyből ellenség leszel.”  Bár azt még nem tudni, hogy őfelsége izgága teremfocistája hadat üzen-e Hollandiának, azt már tudjuk – az előző poszt végén pár mondatban szóba is került –, hogy a kerület jegyzője, pontosabban az önkormányzata törvényellenesen záratta be június végén az Auróra Kioszkot és az intézményhez tartozó kerthelyiséget. Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Read More

|
Mikor igen, mikor nem

A polgi, mikor a Facebookra ír, akkor nem polgi. Hanem?  Upppsz, az ellenség betett kezéről meg lábáról folyó történetmesélés közben majdnem lemaradtunk erről a hírről: újraindul derék polgink zaklatási pere, új tárgyalás lesz a Magyar Helsinki Bizottság kontra VIII. kerületi önkormányzat és Kocsis Máté perben. Emlékezetes, empatikus, csupaszív polgármesterünk még 2015 nyarán tett közzé az
Read More