Hargitai Miklós

Hargitai Miklós: Centi

Először is arról kellene beszélnünk, hogy ha igaz lenne, amit Orbán Viktor idén májusban mondott – hogy ő még 20 évet tervez a hatalomban tölteni –, akkor teljesen indokolatlan lenne úgy sakkoznia a médiahatóságot vezető Karas Mónikával (aki egykor a „párt ökle” Magyar Nemzetnél alighanem világrekordot döntött az elveszített sajtóperek számát tekintve), meg Karas utódjával,
Read More

Hargitai Miklós: Emberség

Bár a Népszavának legjobb tudomásunk szerint nincs 18 éven aluli előfizetője – az árus példányok esetében pedig döntően az eladón múlik, hogy kit szolgál ki vele –, mégis, amennyiben a jövő szombati számban jelenne meg nálunk az a képriport, amelyet a mai Visszhang mellékletben publikáltunk, sokéves szabadságvesztést kockáztatnánk vele. A homofób törvény (a Fidesz-kormányzás alatt
Read More

Hargitai Miklós: Hárítás

Ha az egészségügyben jól végzik a dolgukat, nem lesz második hullám – mondta Orbán Viktor tavaly júliusban (!), amikor már buzgón kúsztak fölfelé a számok. Ezek szerint (pontosabban a miniszterelnök szerint) nem jól végezték, mert lett második, majd szinte szünetmentesen egy harmadik is, és lett – eddig – 22500 halott, 700 ezer fertőzött, meg a
Read More

Hargitai Miklós: Kórság

A 39 éves Gulyás Gergelynek, a 42 éves Szijjártó Péternek és az 57 éves Orbán Viktornak valószínűleg valami nagyon súlyos betegsége van – ellenkező esetben aligha lehetnének a már beoltottak között. A kormány ugyanis megmondta, hogy előbb a 60-on felüliek, utána a kormánytagok (de Orbán szerint akkor is csak a sorra kerülésük ütemében, senkit meg
Read More

Hargitai Miklós: Nem szabad

A kormánymédiából tájékozódó, folyamatosan a Kossuth rádión függő, az állami tévé és a Hírtévé beszélgetős műsorainak összes beszélő fejét családtagként ismerő, tőlük bármikor friss mondásokat idézni képes közeli ismerősöm a közelmúltig nem tudta, kicsoda Mészáros Lőrinc. Pontosabban tudta, de amíg egy eszmecserénk során néhány mondattal képbe nem helyeztem, a parasztfelkelő Dózsa György, és nem Orbán
Read More

Uszít a miniszterelnök

Amíg más országokban (a sikeresekben, például Tajvanon, Dél-Koreában, Szingapúrban vagy épp Svédországban ingyenes tesztekkel, maximált áras védőeszközökkel, korrekt kommunikációval) rutinos járványügyi szakemberek irányítják a védekezést – az ez ügyben laikus kormányt is –, nálunk egy Habony Árpád nevű, végzettség nélküli informális kormánytanácsadó vezényel. Tegyük hozzá, Habony a maga munkáját precízen elvégzi, csak ennek semmi köze
Read More

Egy másik valóság

Orbán Viktor évértékelőiben már régóta az a legizgalmasabb, ami kimarad belőlük. Hogy mi lesz az, amit elmond, azt középiskolás életkortól és műveltségtől fölfelé bárki meg tudja jósolni, és ebből a szempontból a mostani szózat is belesimult a rutinba: Trianon nagyon rossz volt, az elmúlt (orbáni) tíz év nagyon jó, egyébként meg Brüsszel, Soros, kommunisták, liberálisok,
Read More

Hargitai Miklós: Ellenfél

Ma őket tekinthetjük politikai ellenfeleknek – mondta az újságírókról Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető, történetesen éppen a sajtószabadság világnapján. Igazat mondott, annyiban mindenképpen, hogy a kormánypárt tényleg ellenfélként (vagy inkább ellenségként) kezeli a kormányfüggetlen sajtót. Aki a médiában dolgozik, annak nem kell magyarázni, de talán a külvilág is érzékeli: a Parlamentből és a kormányfői sajtótájékoztatóról kitiltott sajtómunkások,
Read More

Hargitai Miklós: Nem korrupt

Szijjártó Péter Közgázt végzett, akár érthetne is a közgazdaságtanhoz. Ezzel az erővel azt is mondhatnánk persze, hogy éveken át a Fidesz és Orbán Viktor szóvivője volt, tehát akár tudhatna is hihetően hazudni. (A kormánypárt dedikált embereket tart a füllentésre, aztán ha az érintettek megfáradtak, és elveszítették a szavahihetőségüket, akkor más fontos megbízatást kapnak. Így került
Read More

Hargitai Miklós: Bohócpárt

Tegyük fel, hogy Kövér László a következő választáson a kormánypárt kampányfőnökeként arról indítana kampányt, hogy Orbán a „tudjukkikkel” összefogva szétlopta az országot, és erről minden magyarnak joga van tudni. Amikor pedig néhány párttag megpróbálná őt kérdőre vonni, a kongresszus szervezői azt felelnék, hogy nem veszik napirendre a témát, így is túl zsúfolt a program. Abszurd?
Read More