gyűlöletkampány

A gyűlöletkeltésre költött pénz

3,7 milliárd forintot költött el a kormány a melegellenes népszavazás sajtóhirdetéseire. (Telex) Az Állami Számvevőszék honlapján közzétett adatok szerint a kormány csak az elektronikus és a nyomtatott sajtóban közel 3,7 milliárd forintot költött el a melegellenes népszavazási kampányra. A K-Monitor összesítése alapján az összeg nagy részét nem meglepő módon a Mediaworks termékeinél költötték el, közel
Read More

Czene Gábor: Rontás

Véletlenül sem gondoljuk, hogy eredetileg ez lett volna a szándék, de az örök és megbonthatatlan kormánypárt kifejezetten sokat tett azért, hogy minden eddiginél többen vegyenek részt az idei Budapest Pride felvonuláson. A hatalmon lévő jobboldal – a rendszeresített melegellenes kirohanások és sunyi jogtiprások után – azzal fokozta a homofób hangulatkeltést, hogy puccsszerűen törvénybe iktatta: a
Read More

Hargitai Miklós: Emberség

Bár a Népszavának legjobb tudomásunk szerint nincs 18 éven aluli előfizetője – az árus példányok esetében pedig döntően az eladón múlik, hogy kit szolgál ki vele –, mégis, amennyiben a jövő szombati számban jelenne meg nálunk az a képriport, amelyet a mai Visszhang mellékletben publikáltunk, sokéves szabadságvesztést kockáztatnánk vele. A homofób törvény (a Fidesz-kormányzás alatt
Read More

Budapest elutasítja a Fudant

Mintegy 30.000-en szavaztak a budapestiek a vonatkozó konzultáció keretében, szinte mindenki négy „NEM”-mel. Kiderült: 96,92%-uk ellenzi a kínai egyetem megépítését a magyar adófizetők pénzéből, ráadásul a tervezett Diákváros rovására. Az egész országot érintő Diákváros kontra kínai egyetem kapcsán nagyon rövid idő alatt sikeres konzultációt lehetett lebonyolítani – emelte ki Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke kedd
Read More

Orbán és a libernyákok

Ezeket a libernyákokat, akikkel vitatkoznom kellett, elviszem a hátamon. Ezt mondta Orbán Viktor pénteken reggel, szokásos rádióinterjújában. A libernyákok gyűlölnek bennünket, tette hozzá a miniszterelnök, mert nem akarjuk beengedni a Balkánon keresztül érkező menekülteket, ráadásul egy Soros György nevű magyar áll mögöttük. Azt nem mondta Orbán, hogy a libernyákok ajvékolnak, de akinek úgy tetszik, belegondolhatja
Read More

|
Gyávák, aljasok és ostobák

„Ezek vagy nem szeretnek minket,vagy csak nem tudják kimutatni.” A Fidesz Budapest, vagyis a Fidesz fővárosi szervezete szerdán kirakott az fb-oldalára egy olyan „poénosnak” szánt vagy vélt archív fotót a Lánchíd felújításáról szóló vita kapcsán, amelyen – a nácik által felrobbantott híddal a háttérben – a Dunát néző „nemzetvezető” Szálasi Ferenc fejének helyére Karácsony Gergelyét montírozták. Ez
Read More

Kedvenc Hollikunk szintet lépett

Kedvenc kis Hollikunk szintet lépett, pedig eddig se járt alacsonyan. Most viszont – a Fidesz szóvivőjeként – már nem csak azt állapította meg, hogy Karácsony békés megemlékezőket sértegetett, hanem azt is, hogy voltaképpen ő a felelős a Deák téri tragédiáért. Már vártam. Kiderült, hogy a főpolgármester csak „menekül a felelőssége elől”, „pótcselekvéssel” leplezi a „tehetetlenségét”.
Read More

Uszít a miniszterelnök

Amíg más országokban (a sikeresekben, például Tajvanon, Dél-Koreában, Szingapúrban vagy épp Svédországban ingyenes tesztekkel, maximált áras védőeszközökkel, korrekt kommunikációval) rutinos járványügyi szakemberek irányítják a védekezést – az ez ügyben laikus kormányt is –, nálunk egy Habony Árpád nevű, végzettség nélküli informális kormánytanácsadó vezényel. Tegyük hozzá, Habony a maga munkáját precízen elvégzi, csak ennek semmi köze
Read More

Egy másik valóság

Orbán Viktor évértékelőiben már régóta az a legizgalmasabb, ami kimarad belőlük. Hogy mi lesz az, amit elmond, azt középiskolás életkortól és műveltségtől fölfelé bárki meg tudja jósolni, és ebből a szempontból a mostani szózat is belesimult a rutinba: Trianon nagyon rossz volt, az elmúlt (orbáni) tíz év nagyon jó, egyébként meg Brüsszel, Soros, kommunisták, liberálisok,
Read More

Láthatóan teljes kapacitással működik a Fidesz hazugsággyára amióta Habony Árpádot hazarendelték Londonból. A miniszterelnök a romák ellen személyesen uszította a magyarokat, legújabban pedig az erzsébetvárosi polgármester, Niedermüller Péter került célkeresztbe. A helyzet csütörtökön délelőtt fokozódott, amikor Niedermüllert gyalázó szórólapok lepték el az erzsébetvárosi polgármesteri hivatalhoz közeli Blaha Lujza tér környékét, ezt követően pedig egy csomagban
Read More