fidesz

Csapatmunka

A véghajrában – úgy látszik – már mindent szabad. A cél – hogy ne csak eredményes, hanem érvényes is legyen a népszavazás – a hatalom embereinek szemében szentesít minden eszközt. És ezzel együtt mintha el is veszítették volna a fejüket. Igaz, a kedves vezető megmondta, őt csak az tenné boldoggá, ha száz százalékos lenne a
Read More

|
Büntetőjog, mint eszköz

Most csütörtökön rendezvényt tartott az Új Köztársaságért Alapítvány és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportja, címe: “Bűntetőjog, mint eszköz az illiberális állam kezében”.  Vendégek, beszélgetőtársak voltak a magyar “igazságszolgáltatás” áldozatai, úgymint Lakos Imre, volt alpolgármester, Császy Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt volt értékesítési igazgatója, Juhász Ferenc, volt honvédelmi miniszter és Herényi Károly,
Read More

Ennyit költenek a kvótakampányra

A kormány idén több mint 11,3 milliárd forintot fordít a népszavazási kampányra, ez majdnem négyszer több, mint amennyit 2014-ben a Fidesz országgyűlési választási kampányára költött. Harangozó Tamás csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a Miniszterelnöki Kabinetiroda által kiadott adatokra hivatkozva azt mondta, a népszavazás teljes kiadása – a megszervezésével együtt – így már 16-17 milliárd forint is lehet,
Read More

|
A miniszterelnök igazi keresztapa

Na, nem (csak) úgy, mint a maffiafőnökök, hanem családiasabb értelemben. Ő mindnyájunk keresztapja, már mindenkit elkeresztelt valahogy. Berakott egy fiókba, azt gondosan felcímkézte, majd ránk zárta a fiókot, ne ugráljunk össze-vissza, ki és be. A megfakult vinyettákat azért időnként újraírja, ennyi változatosság neki is jár. A hívek hallgattak már a “polgár”, a “zember”, a “keményen
Read More