fidesz

Szele Tamás: A fáraó halála

Hát meghalt a fáraó és el is temették, igaz, nem piramisba, nem kísérte népes rabszolgahad a szarkofágját, nem falazták be az építőket sem a sírba, de azért mégiscsak fáraó volt ez a dr. Ghaith Rashad Pharaon. Amit onnan is tudunk, hogy a sírja körül kutakodni nehéz és egyáltalán nem veszélytelen feladat, inkább való Indiana Jones-nak
Read More

|
Révész Sándor: Pofára megyünk

Mit lehet tenni, ha a mocsokról is megpróbálják elhitetni, hogy az a tisztaság? Vélemény. A mennyiség minőségbe csap át – a pofátlanság tekintetében is. Ha a pofátlanság olyan következetesen, folyamatosan és töretlenül gyakoroltatik, mint Orbán Viktor táborában sok éve, akkor az már nem is pofátlanság. Hanem maga a pofa. A lopásra és a korrupcióra nézvést a 2010
Read More

A Jobbik a Fidesz light

Az ATV tegnapi, Egyenes Beszéd című műsorában pártunk elnöke, Molnár Gyula Majtényi László köztársasági elnök-jelöltségének, Botka László miniszterelnök-jelöltségének lehetőségéről és a Jobbikkal való együttműködés lehetetlenségéről beszélt. Szerinte 2016 nem volt olyan rossz év, mint ahogy az elemzők beállítják, a Fidesz elszenvedte első vereségét, miután nem sikerült érvényes népszavazást tartaniuk, ez az ellenzék sikere is.

Cserpes Tamás: Lenin szele

„Aki még tanult némi marxizmust, az emlékezhet Lenin forradalom­elméletére. Lenin szerint akkor alakul ki forradalmi helyzet, ha az uralkodó osztály már nem tud a régi módon kormányozni, az elnyomottak pedig nem hajlandók a régi módon élni. Valami ilyesmi történt a világban 2016-ban.” (A lázadás előszele) A Magyar Idők egyik jeles szerzője 2016 utolsó napjaiban hatalmas csapást
Read More

Ille István: A népképviseletről

Hallgatom a kormányszóvivő kijelentését, miszerint mindenkinek kuss, mert a nép megválasztotta az ő képviselőit, és attól kezdve ők döntik el, mi jó a népnek. Ez azért elég érdekes, mert így mintha nem a népet, hanem saját magukat és a hatalmat képviselnék. Kifelé önteltek és gőgösek, mi több, rendkívül sértődékenyek, ha bárki – főleg, a sajtó
Read More

Újkori magyar lopássorozatok

A korrupció Magyarországon 2016-ban már nem abban nyilvánult meg, hogy politikusokat vastag borítékkal vásárolnak meg, sokkal inkább a törvényeket optimalizálják. Mégpedig úgy, hogy bizonyos gazdasági szereplők kvázi legálisan élvezzenek versenyelőnyt másokkal szemben. Nem telt el nap 2016-ban anélkül, hogy ne derült volna ki a kormányközeli holdudvar valamelyik szereplőjéről, éppen hol kaszált valamelyik közbeszerzésen. Nyomon követhettük
Read More

Erősödő hazugságkampány

Nemzetközi és hazai felmérések, adatok sora igazolja, mennyire félrevezető, számtalan ponton hamis a kormányzati sikerpropaganda. Ahol egy réteg helyzete javul, ott biztosan lemarad a többség, ami jó a biztos Fidesz-szavazóknak, abból a társadalom alján élőknek semmi nem jut. A kormány egyik legtöbbször megszólaló államtitkára Novák Katalin, aki az elmúlt egy hónapban 20 alkalommal jelent meg
Read More

|
Szegények karácsonya

Miközben a kormány és a Fidesz egyfolytában a 2016-os év sikereit sulykolja, addig december 24-én, szenteste napján emberek ezrei álltak sorban órákon át egy tál étel reményében a Blaha Lujza téren. Jópáran már hajnali háromkor beálltak a sorba, hogy délben egy tálnyi ünnepi menühöz jussanak az Ételt az Életért Alapítvány ételosztásán. Kevés dolog árulkodik megrázóbban a magyarországi szegénység
Read More

|
Kisjézus is majd el jő (CBFM)

Bizony ám, mindjárt jön a Jézuska, így aztán mindenképp ejtenem kell pár keresetlen szót a már itt volt Mikulásról. Akit kerületünk fideszes önkormányzati képviselői kísértek el a kerületi óvodákba, hogy segítsenek neki kiosztani az önkormányzat által vásárolt mikuláscsomagokat. Aztán ez a segítség valahogy úgy sikeredett, hogy a pirosruhás öregurat lerugdosták a színpadról, és ők maguk
Read More

Csapataik harcban állnak

Csatába indult Brüsszelbe Orbán Viktor. Honvédő háborút viv, megütközik mindenkivel, aki bántja a magyarokat. Nem tárgyal, nem egyeztet, hanem harcol. Csapataik harcban állnak. Az ő csapataik. Nekünk, magyar polgároknak nincsenek csapataink. Nekünk gyerekeink vannak, családunk, barátaink. Mi nem harcolunk, mert békében élünk magunkkal és a világgal. Nem vágyunk háborúzni senkivel, utáljuk az ellenségeskedést, nem keressük a
Read More