egészségügy

Kunhalmi üzent a kormánynak

Minden megyei kórházban biztosítani kell a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátást a válság ellenére is – mondta az MSZP társelnöke szombati online sajtótájékoztatóján. Kunhalmi Ágnes a szolnoki Hetényi Géza Kórház előtt állva azt mondta, a jövő évi költségvetésben 100 milliárd forinttal szán többet a kormány az egészségügyre, mint tavaly. Ez 4 százalékkal nagyobb forrás a tavalyinál,
Read More

Kivéreztették az egészségügyet

Orbánék teljesen kivéreztették és magára hagyták az állami egészségügyet. Nekik nem számít, hogy a TB-t fizető magyarok több hónapot várnak sűrgős vizsgálatokra, nem számít, hogy rengeteg településen elérhetetlen a háziorvos és gyermekorvos. Az sem számít nekik, hogy rengetegen halnak meg kórházi fertőzésben, pedig gyógyítható betegséggel fekszenek be a kórházba. A fideszes kiváltságosok megtehetik, hogy nem
Read More

Az ellenzék egészségügyi tervei

Az egységes ellenzék bemutatta az egészségügyi programját. Béremelést, önálló tárcát és a várólisták csökkentését ígérik. Választási győzelem esetén első dolga lesz az egységes ellenzéknek, hogy visszavonja az egészségügyi dolgozókat érintő szolgálati jogviszonyt – mondta Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője az ellenzék egészségügyi programját bemutató szerdai sajtótájékoztatóján. Lukács azt mondta, hogy első dolguk az
Read More

A kormány karácsonyi ajándéka

Kormányzati elvonás a fővárostól: az Egészséges Budapest Program teljes keretét elveszik. Egyes állami beruházások átütemezésével 755 milliárd forint megtakarítást ér el a jövő évi költségvetésben a kormány – írja a napi.hu. A Magyar Közlönyből kiderül az is, honnan vonják el a tételeket 2022-ben: bukik többek között az Egészséges Budapest Program támogatása is. Összesen 17 költségvetési tételnél von
Read More

Alkotmányjogi panaszt nyújt be az egészségügyi dolgozók megfigyelése miatt Dr. Szelényi Zoltán, az orosházi Dr. László Elek Kórház traumatológus főorvosa, az MSZP-Párbeszéd orosházi előválasztási jelöltje. „Indokolatlan és félelemkeltő” az egészségügyi dolgozók új szolgálati jogviszonyáról szóló törvényben az, hogy az egészségügyi dolgozókat és családtagjaikat az állam titkosszolgálati módszerekkel megfigyelés alá vonhatja – mondta Szelényi az Alkotmánybíróság
Read More

Hargitai Miklós: Hárítás

Ha az egészségügyben jól végzik a dolgukat, nem lesz második hullám – mondta Orbán Viktor tavaly júliusban (!), amikor már buzgón kúsztak fölfelé a számok. Ezek szerint (pontosabban a miniszterelnök szerint) nem jól végezték, mert lett második, majd szinte szünetmentesen egy harmadik is, és lett – eddig – 22500 halott, 700 ezer fertőzött, meg a
Read More

Kunhalmi: Azonnali segítség kell!

Kapkodó, hozzá nem értő intézkedések között kezdik a hetet a cserben hagyott magyar családok – állítja az MSZP. Azonnali kompenzációs intézkedéseket kell hozni a járványkezelésben – szólította fel a kormányt vasárnapi, az MSZP Facebook oldalán közvetített online sajtótájékoztatóján Kunhalmi Ágnes, a párt társelnöke. „Úgy állítja be magát Orbán és kormánya, mint akik a föld alól
Read More

Árokba lökött egészségügyisek

Hétfőtől tovább csökken az egészségügyi szakdolgozók száma. Sötéten indul a március: éppen most veszik el szakdolgozóktól a szabadságot és a kiszámítható ügyeleti díjakat, túlóráikra nézve pedig még nincs döntés. Vasárnap éjfélig kéne, hogy aláírják a nagyrészt még mindig ismeretlen jogviszonyukról szóló szerződést az egészségügyi dolgozók, amely az előkészítés látható hiánya miatt nagy káoszt fog okozni
Read More

Egy egészséges Köztársaságért

Hat pont egy egészséges Köztársaságért! A koronavírus–járványban példásan helytálló orvosok, nővérek, szociális munkások nélkül mindnyájunk egészsége veszélybe került volna. A hazai egyészségügyi rendszerre azonban az állam keveset költ és a gyógyulás esélyét a beteg anyagi helyzete és kapcsolatrendszere alapvetően befolyásolja. Éppen ezért Magyarország egész területén, társadalmi helyzettől függetlenül meg kell teremteni a jó minőségű háziorvosi
Read More

Jön az európai minimálbér

Von der Leyen: jön az európai minimálbér és az újragondolt európai egészségügy. A költségvetési forrásokat meg kell védeni a csalással és a korrupcióval szemben, erről nincs mit tárgyalni — fejtette ki Ursula von der Leyen az unió helyzetéről tartott szerda reggeli beszédében. Az Európai Bizottság elnöke 75 perces felszólalásában részletesen vázolta az EU jövőjére vonatkozó
Read More