CEU

Fideszes kettős mérce

A CEU-t elüldözték, a Fudannak több száz milliárdos hitelből építenek kampuszt. Az Orbán-kormány, amely folyamatosan azt hirdeti, hogy milyen hősies harcot folytat Brüsszellel szemben hazánk szuverenitása védelmében, most még inkább kiszolgáltatja Magyarországot egy másik állam érdekeinek. A 700 milliárdos Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása mellett még 450 milliárd forint kínai hitelt vesz fel a kormány egy kínai
Read More

Helyre kell állítani a jogállamot

Újabb bizonyíték került elő arról, hogy Magyarországon nincs jogállam: az Európai Bíróság elítélte a Fidesz-kormány tevékenységét a „lex CEU” miatt. A Magyar Szocialista Párt korábban is több alkalommal rögzítette, hogy az egyetemek elleni támadások, és a Közép-Európai Egyetem elüldözése felbecsülhetetlen károkat okozott Magyarországnak, az Európai Bíróság most kimondta, hogy sérti az Európai Unió Alapjogi Chartájában
Read More

Végleges: Bécsbe költözik a CEU

Miután a magyar felsőoktatási törvény Lex CEU-ként elhíresült módosítása értelmében a CEU januártól nem vehet fel új diákokat, az egyetem a mai napon kénytelen bejelenteni: minden amerikai akkreditációjú programját Bécsben indítja el 2019 szeptemberében – olvasható a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) hétfői közleményében. Mint írták, döntésüket azért ma hozzák nyilvánosságra, hogy időben tudjanak hallgatókat toborozni
Read More

CEU: vihar előtti csend

„Pillanatnyilag semmilyen új információval nem rendelkezünk a CEU-val kapcsolatban” – ezt válaszolta a budapesti amerikai nagykövetség a Népszava megkeresésére. Arról érdeklődtünk, hogy volt-e előrelépés, egyeztetés a követség közreműködésével a CEU-ügyében az utóbbi napokban, tekintettel arra, hogy szombaton lejár az a határidő, amit az intézmény vezetése adott a kormánynak az egyetem törvényes budapesti működését garantáló megállapodás
Read More

Nagy változások előtt állunk

Érzékelhető volt már négy évvel ezelőtt, hogy a kormány inkább előbb, mint utóbb, ráfordul a CEU-ra. A 2014-es választás után kezdődött a Norvég Alappal szembeni izmozás, amiben a jelen fideszes vagánya, Lázár János vitte a prímet. A pártfeladat a norvég pénzek elosztásának kormányfelügyelet alá vonása, valamint a civil szféra egyik finanszírozójának megregulázása volt. Addigra a
Read More

N. Kósa Judit: Bécsi gyors

Pár év múlva, amikor a CEU-n majd történészi, szociológiai, diplomáciai, pszichiátriai és gender PhD-dolgozatok sora születik arról, hogyan is került az egyetem Budapestről Bécsbe, a diákok a választott tudomány szempontjai szerint fogják végigkövetni ezt a folyamatot. Utalnak a magyar kormány látványpolitizálására, a hatalommegtartás szolgálatába állított gátlástalan ellenségképzésre, az aljasul kijátszott Soros-kártyára, és valószínűleg a pechre
Read More

|
Fortélyos félelem igazgat

A BBC Newsnight című műsora a Magyarországon kiépült illiberális rendszerről forgatott riportot (Viktor Orban’s ‘illiberal democracy’). Igen, a mi kicsiny, ámde erős illiberálisnak nevezett demokráciánkról meg az ő „működéséről”. A műsorban – a CEU és a civilek elleni fellépés mellett – foglalkoznak az igazságszolgáltatás helyzetével is, amiről több – név nélkül nyilatkozó – bíró is azt mondta a BBC-nek, hogy már nem független
Read More

Ceglédi Zoltán: Toporzékolás

Kezd komikus lenni, amit Orbán Viktor CEU-ügyben művel. Nem mellesleg hülyének is néz mindenkit. Most, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma hivatalosan is közölte, amit mindenki eleve tudott (beleértve az erről hazudozó fideszeseket is, kivéve mégis azok közül a butábbakat), jelesül, hogy sem oka, sem joga nincs az amerikai kormánynak a magyar kormánnyal a CEU-ról tárgyalni,
Read More

|
Gergely József: De ki jöhet át?

A május 21-i tüntetés egyik felszólalója volt Lukácsi Katalin, volt kdnp-s. Ezután az egyik fb-oldalon egy zárt csoportban vita bontakozott ki, hogy akkor bárki jöhet a demokratikus oldalra? Feltették a kérdést: hogy akkor Vona is, sőt Rogán is? Vasárnap meghallgattam Lukácsi Katalin felszólalását, és egyetértettem vele. Micsoda helyzet, hogy Ferenc pápa kereszténységével szemben a magyar
Read More

Hazudik a kormány CEU-ügyben

Az MSZP szerint hazudik a magyar kormány, nem is akarja megoldani a CEU ügyét. Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón azt is követelte, jöjjön létre független vizsgálóbizottság, hogy megállapítsa a felelősséget a veronai buszbaleset ügyében. Az ellenzéki politikus szerint világosan kiderült, hogy a CEU kapcsán hazudik a kormány, meghazudtolja és
Read More