Auróra

|
Józsefváros: Auróra-saga

Ami most úgy néz ki, hogy véget ért. Legalább is eddigi formájában. Kedden a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság is jogszerűtlennek nyilvánította és hatályon kívül helyezte az Auróra-kert bezárását. Az Aurórát a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje képviselte, a civil szervezet pedig azt közölte: a bíróság kimondta, hogy az önkormányzat által hivatkozott  településkép-védelmi problémáknak semmi közük az intézkedéshez,
Read More

|
Józsefváros: Auróra újratöltve

„Ha kritizálni mersz, azt nem tűrik el, egyből ellenség leszel.”  Bár azt még nem tudni, hogy őfelsége izgága teremfocistája hadat üzen-e Hollandiának, azt már tudjuk – az előző poszt végén pár mondatban szóba is került –, hogy a kerület jegyzője, pontosabban az önkormányzata törvényellenesen záratta be június végén az Auróra Kioszkot és az intézményhez tartozó kerthelyiséget. Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Read More

|
Józsefváros: Korlátoltak (CBFM)

„Te mondd, hogy a BKV volt, a te hangod mélyebb!”  Ezek a jóemberek tényleg semmiből nem tanulnak, és nem is változnak: mindig tudják, mi a fontos, mi az, amit azonnal és feltétlenül meg kell csinálni, csináltatni. Tavaly télen ugye bepróbálkoztak a Kiscsibész téren – a padokra szereltek korlátokat – most a Rákóczi téren szorgoskodtak „valakik”, és pikkpakkra korláterdőt
Read More

|
CBFM: Közvécéket Budapestre! 2.

„Ha egy helyen a vendégek kritizálják a polgármestert  (vagy Ferenc Jóskát leszarták a legyek), akkor bezárják.”  És most újra a közvécékről meg az Auróráról: a közösségi ház elsőként csatlakozott A Város Mindenkié (AVM) csoport FreeWC kampányához: „Leszarjuk, hogy fizetsz vagy sem, mind a 11 vécénk nyitva áll, mert vécéhez mindenkinek joga van!” – írják. “Az Auróra
Read More

|
Kocsis Máté, a gavallér

Vagy valami olyasmi. Közvetve ugyan, de már személyesen Kocsis Máté polgármestertől is kaptunk adományt az Auróra fenntartására – írta két napja az Auróra fb-oldalán. Ez pedig, lássuk be, mindenképp gavalléros tett Kocsis Mátétól – ha nem is szándékosan, ha nem is közvetlenül – de a maga módján ő is támogatja az önkormányzata által lehetetlen helyzetbe hozott közösségi házat. Pontosabban Iványi Gábor,
Read More

|
CBFM: Auróra - Ennyi volt?

Hát, az Aurórát már II. Miklós cár is megpróbálta betiltani, aztán abból is mi lett… (Konok Péter)  Nyár van, meleg van, ismét felpörögtek az események, a Polgármester Úr ökle ismét oda csapott, ahová köllött! Két éve egy hasonlóan meleg nyári napon Kocsis Máté – utólag kiderült, hogy épp nem polgármesterként – őrjöngő, késelő menekülteket vizionált. Most meg,
Read More

|
Józsefváros: Alakul ez

A Fidesz – meg az ő hülyegyerek kommandója, lásd.: Fidelitas – teli torokkal elkezdte a sorosozást (meg a simicskázást, de az most mellékszál), a szélsőjobbos 64 vármegyés ifjak meg folytatták ezt a lélekemelő gyűlöletkampányt. Merthogy a HVIM tagjai vérszemet kapva, a kormány farvizén evezve (seggéből kilógva?) próbáltak csicskítani egyet a kerületben működő Aurórán: szép fekete (egyen)ruhás,
Read More