Egyre bomlik az Orbán-mítosz

A Magyar Szocialista Párt elnöke szerint a magyarok nem hülyék, viszont azt tudják, mikor nézik őket annak. A jelenlegi hatalom tevékenységével olyan sok ember járt rosszul, hogy belőlük lehet koalíciót faragni a kormány leváltására – véli Molnár Gyula. Mindazokból tehát, akik az állandó politikai háború helyett egy nyugodt, békés, európai országban akarnak élni. Molnár szerint
Read More

Csonka fizetésemelést terveznek

Az MSZP alelnöke szerint “csonka fizetésemelést” tervez a kormány, ennél Magyarország és a magyar emberek többet érdemelnek – Gúr Nándor erről pénteki sajtótájékoztatóján beszélt. “Keveseknek sokat, a sokaknak keveset se” – így jellemezte a Fidesz politikáját Gúr Nándor, aki szerint a minimálbért és a garantált bérminimumot már 2011-ben emelnie kellett volna kormánynak, de ezt öt
Read More

Puccsszerű alkotmánybíró-választás

Burány Sándor,  frakcióvezető-helyettes budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a házbizottság csütörtöki ülésén a Fidesz azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kedden válassza meg a 15 fős testületből hiányzó alkotmánybírókat. Ezt a puccsszerű eljárást az MSZP elfogadhatatlannak tartja, és nem vesz részt a voksoláson – mondta. Véleménye szerint a Fidesz be akarja venni az Alkotmánybíróságot is, ehhez demokratikus ellenzéki
Read More

|
Gáz a Dob utcában

És akkor most – a szépen felújított, ámde még mindig kissé üresnek tűnő Klauzál téri csarnok után – ejtsünk megint pár keresetlen szót a többször, többféleképpen megénekelt szerencsétlen Dob utcáról. Ahol végestelen végig, egészen a Rottenbiller utcáig már hetek, hónapok óta hadiállapot van/volt. Ahol így november közepe felé a gázcsőcsere – legalább is a látottak
Read More

Bűnt pártol az ügyészség

Bűnpártolással vádolta az ügyészséget a szocialista Nyakó István, aki pótmagánvádas indítványban kéri a február 23-án a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előtt történtek vizsgálatát. A politikus szerdai, a Legfőbb Ügyészség budapesti székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, “az urizáló fideszes politikai elit érdekében működő, pártszolgálatot teljesítő ügyészség” véleménye szerint bűnpártolást követett el. Elmondta, a pótmagánvádas indítványát
Read More

|
A Roganovok

Ezek úgy együtt, mind. Nem csak a Rogántóni meg a Cili asszony, hanem az egész cinikus bagázs. Akiktől az egész rendszer bűzlik. Tegnap a parlamentben Orbán Viktor megvédte propagandaminiszterét, a támadásokat blöffnek nevezte, és kijelentette, hogy „minden egyes támadás csak megerősíti Rogán miniszter úr pozícióját”. És hogy ezektől csak egyre erősebb lesz bizalma Rogánban. Értem.
Read More

30 évig titkolni akarják

Az utóbbi idők egyik legnagyobb disznóságának nevezte Harangozó Tamás azt a törvényjavaslatot, amely 30 évre nem nyilvánossá minősítene minden egyes, az állam működésével és a lakosság ellátásával, ún. kiemelten fontos beruházással kapcsolatos adatot. Ezt a folyamatban lévő perekre is alkalmazni akarják. Ma még nem tudni, melyik ügy miatt akarják ezt a törvényjavaslatot ilyen gyorsan elfogadtatni.
Read More

|
Csakhogy örüljünk (3)

Jó rég írtunk utoljára a felújított – tényleg szépen felújított – Klauzál téri Vásárcsarnokról, vagy ha úgy tetszik: a piacról. Így aztán úgy gondoltuk/gondoltam, hogy most – bő egy évvel a megnyitás után – újra megnézzük, mostanra mennyire lakták be az árusok és a vásárlók. Merthogy a lufierdős megnyitáskor, illetve a nyitást követő egy hónapban
Read More

Trump győzelmének margójára

Orbán Viktor szerint „jobb lett a világ” azzal, hogy az amerikai választók Donald Trump kezébe adták a világ egyik legerősebb hatalmának irányítását. A magyar miniszterelnök – aki elsőként állt be Trump mögé, majd a szélsőséges Le Pen mögött eggyel lemaradva elsőként is gratulált – most örömittasan hirdeti: az amerikai tömegek végre véget vetettek a liberális
Read More

|
Kis Magyar Pornográfia

Kis Magyar Pornográfia – Bevezetés a szépirodalomba. Ez Esterházy Péter könyve 1984-ből, és jó. Kis Magyar Pornográfia – Bevezetés a magyar politikába. Ez a Fidesz harcmodora a rivális Jobbik ellen 2016-ban, és mocskos. Maga a bűzös posvány. Vona és pártja nézeteit taszítónak, veszélyesnek, gyakran embertelennek tartom. De Vona szexuális szokásai a legkevésbé sem érdekelnek. Nem
Read More