Közlemények

Ideje komolyan venni a jövőt

Miközben Orbán Viktor és a rezsim a teljes foglalkoztatottság álszent eléréséről beszél és eközben statisztikai hókuszpókuszokkal próbálja bizonyítani – a valóságban gyatra – teljesítményét, eközben a világ épp egy robbanásszerű változás előtt áll, amelyre nemhogy nem vagyunk felkészülve, de a Fidesz láthatóan ennek épp ellenkezően cselekszik. Az elmúlt évek globális gazdasági válsága nem múlt el
Read More

Pofátlan haszonra - különadót!

Mivel a kormányzati adatok összevetése után úgy tűnik, 140 milliárd forint hiányzik a letelepedési kötvények bevételéből, ez megerősíti az MSZP tavaly benyújtott törvény- javaslatának jogosságát: a kötvényforgalmazó cégeket az adóhatóság közreműködésével azonnal és nyilvánosan el kell számoltatni, a pofátlanul magas haszonra pedig 75 százalékos különadót kell kivetni! Mivel a bevételből hiányzó 140 milliárd forint bűncselekmény
Read More

Három éve késik

Közel 3 éve húzódik a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Isztambuli Egyezmény magyarországi kihirdetése, holott az abban foglalt eljárások alkalmazása jelentős lépést jelentene Magyarországon is. Ezért civil aktivisták és a parlamenti ellenzék is számtalan esetben szólította fel a kormányt az erről szóló törvényjavaslat benyújtására, eddig eredménytelenül. Javaslatomra az Igazságügyi
Read More

Botrány a TEK-ben

Az MSZP a parlamenti szakbizottságok összehívását kezdeményezi. A Terrorelhárítási Központban elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt az MSZP a Nemzetbiztonsági bizottság, valamint a Honvédelmi és rendészeti bizottság együttes ülését fogja kezdeményezni. A terrorelhárítással foglalkozó rendőri szerv esetében a korrupció jelenléte ugyanis nem csupán büntetőjogi, hanem súlyos nemzetbiztonsági kérdés is. Különösen akkor, ha a visszaélés miatt a
Read More

Történelemhamisításra jut pénz

A nemzetközi holokauszt emléknapján jelentették be vezetői, hogy forráshiány miatt bezár a Cigány Történeti, Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központ. A három éve működő intézmény üzemeltetői hiába kértek segítséget a kormánytól, nem kaptak. Ebből világosan látszik a jobboldali kormány értékrendje: Schmidt Mária történelemhamisítására, a német megszállásról emléket állító hazug szoborra, a fideszes Magyar Művészeti Akadémia politikai
Read More

Szmogriadó alatt ingyenes BKV-t!

Az MSZP Budapest azt kezdeményezi, hogy Tarlós István kövesse Botka László által vezetett Szeged példáját, ahol a szmogriasztás idejére ingyenessé tették a tömegközlekedést! Az utóbbi években egyre gyakrabban fordult elő, hogy Budapesten szmogriadót kellett elrendelni. A mai városvezetés közben nyíltan ellenzi a kerékpáros-fejlesztéseket, akadoznak a közlekedési beruházások, nem épülnek érdemben P+R-parkolók. Elektronikus BKV-bérletek sehol, a
Read More

Őszinte részvétünk

Az MSZP gyászolja a buszbalesetben elhunyt diákokat és mielőbbi felépülést kíván a sérülteknek.  Az MSZP fájdalommal és megrendüléssel osztozik a gyászban, amelyet most az egész ország érez a magyar fiatalokat szállító busz olaszországi tragédiája miatt. Őszinte részvétünket fejezzük ki az elhunyt diákok hozzátartozóinak, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánunk.

4-es metró

Az MSZP a teljes vizsgálati dokumentáció nyilvánosságra hozatalát kéri az OLAF-tól. Az MSZP nem hagyja, hogy Orbánék a fideszes brókerbotrányok mintájára a saját bűneikkel ismét az ellenzéket próbálják besározni! Ezért a mai napon Ujhelyi István MSZP-s Európa Parlamenti képviselő azzal a kéréssel fordul az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF), hogy hozzák nyilvánosságra a 4-es metróval
Read More

Egészségügyi költségek

Vagy alkalmatlan a Fidesz, vagy szándékosan teszik egyre betegebbé a magyarokat. Ide vezet, hogy a fideszes politikusok csak urizálnak, közönyösek az emberek egészsége iránt, és nem értenek ahhoz, ami a feladatuk lenne: ma már Szlovákia is többet költ egy ember gyógyítására, mint a Fidesz-kormány – derül ki a legfrissebb egészségügyi statisztikai évkönyvből. Az Orbán által
Read More

Segítünk!

Január 14-én az MSZP országos ételosztást szervez, összesen 20 helyszínen több mint 3000 adag meleg ételt osztunk szét a segítségre szoruló embereknek. Mióta Orbán Viktor kormányon van, 3 millióról 4 millióra nőtt a magyar szegények száma. Másfélmillió ember él kevesebb mint havi 55 ezer forintból – sokak téli rezsije több ennél, és ők sem élnek
Read More