Hírek és események

A Jobbik a Fidesz light

Az ATV tegnapi, Egyenes Beszéd című műsorában pártunk elnöke, Molnár Gyula Majtényi László köztársasági elnök-jelöltségének, Botka László miniszterelnök-jelöltségének lehetőségéről és a Jobbikkal való együttműködés lehetetlenségéről beszélt. Szerinte 2016 nem volt olyan rossz év, mint ahogy az elemzők beállítják, a Fidesz elszenvedte első vereségét, miután nem sikerült érvényes népszavazást tartaniuk, ez az ellenzék sikere is.

Az MSZP gyászolja Kakuk Györgyöt

Az MSZP mély megrendüléssel értesült, hogy 52 esztendős korában elhunyt Kakuk György, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja. Kakuk György távozásával egy olyan hazafit veszítettünk el, aki jelen volt az újkori magyar demokrácia bölcsőjénél, és élete utolsó pillanatáig a szabadságért, a jogegyenlőségért, egy igazságosabb Magyarországért küzdött. Az MSZP együttérzését fejezi ki az elhunyt családjának, és osztozik
Read More

Újkori magyar lopássorozatok

A korrupció Magyarországon 2016-ban már nem abban nyilvánult meg, hogy politikusokat vastag borítékkal vásárolnak meg, sokkal inkább a törvényeket optimalizálják. Mégpedig úgy, hogy bizonyos gazdasági szereplők kvázi legálisan élvezzenek versenyelőnyt másokkal szemben. Nem telt el nap 2016-ban anélkül, hogy ne derült volna ki a kormányközeli holdudvar valamelyik szereplőjéről, éppen hol kaszált valamelyik közbeszerzésen. Nyomon követhettük
Read More

A parlament népjóléti bizottságának szocialista alelnöke szerint a nyugdíjasok számára a 2017-es év sem lesz kedvezőbb az ideinél, mert az Orbán-kormány a jövő évi költségvetésben 17 milliárd forinttal kevesebbet tervezett a korhatár alatti ellátásokra, 3,5 milliárd forinttal kevesebbet az özvegyi nyugdíjakra és 2,5 milliárd forinttal kevesebbet a rokkantak ellátására. Korózs Lajos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján közölte:
Read More

Erősödő hazugságkampány

Nemzetközi és hazai felmérések, adatok sora igazolja, mennyire félrevezető, számtalan ponton hamis a kormányzati sikerpropaganda. Ahol egy réteg helyzete javul, ott biztosan lemarad a többség, ami jó a biztos Fidesz-szavazóknak, abból a társadalom alján élőknek semmi nem jut. A kormány egyik legtöbbször megszólaló államtitkára Novák Katalin, aki az elmúlt egy hónapban 20 alkalommal jelent meg
Read More

|
A vésztartalékból költöttek

Megvan, honnan volt pénz a nyugdíjasok Erzsébet-utalványára. Nagyrészt a költségvetési vésztartalékból volt pénz a nyugdíjasok karácsonyi ajándékára. Erről egyébként már novemberben döntött a kormány. Az MSZP-s Lukács Zoltán kérdezett rá a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál, hogy honnan volt fedezet az Erzsébet-utalványokra. Fónagy János államtitkár a válaszában sok mindent leírt az utalványokról, de a lényeg, hogy A kormány az
Read More

|
Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. (Juhász Gyula: Karácsony felé) Kedves Barátaim, Erzsébetvárosiak, ismerőseim! Ismét elszállt egy esztendő, karácsony van. A szeretet ünnepe. Itt ugyan az első, amit “együtt töltünk”, de immáron a sokadik – ha az előző blogokat is figyelembe vesszük. Így
Read More

Az MSZP vezetése támogatja Botkát

Segítség az országnak, erős jelöltek és új ellenzéki politika az MSZP célja – Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt elnöke a XI. kerületben, Kelenföldön és Gazdagréten adott át rászoruló családoknak ajándékcsomagot. Ezzel lezárult az MSZP “Segítünk!” akciójának idei szakasza, amelynek keretein belül a Magyar Szocialista Párt 1,5 tonna élelmiszert, ruhát és tisztítószert juttatott el rászorulóknak, és
Read More

|
Jobbágymeghallgatás Józsefvárosban

„Ahol a földesúr (azaz Polgármester) büntet és jutalmaz, enged és fenyít. Ezt az egészet mindennek lehet nevezni, csak demokráciának nem.” (Jámbor András)  Így a szeretet nagy ünnepe előtt már a fene se akart Kocsis Mátéval és az önkormányzattal foglalkozni, de muszáj. Mert a muszáj is nagyúr. Röviden: pár napja igencsak hangos elégedetlenkedés, gyakori közbekiabálások, nem
Read More

Melós éve volt Mészárosnak

Számolgathatta a milliárdokat – Cirkogejzír gyárat létesít Mészáros Lőrinc az Erzsébet téri Gödörben – viccelődött Kósa Lajos az ATV-nek. A Fidesz-frakcióvezető szavai nem is tűnnek olyan hihetetlennek, legalábbis annak tükrében, hogy egy éve még az sem tűnt reálisnak, hogy a felcsúti milliárdos polgármester egy napon például Magyarország egyik legnagyobb médiabefektetője lesz. Hogy Mészárost idézzük: “az
Read More