MSZP

A kormány hibája a metróbaleset

Egy héten belül Budapest mindhárom nagy metróvonalán üzemzavar akadályozta a közlekedést. Múlt szerdán a Corvin-negyednél a 3-as metró füstölt immár sokadszorra, pénteken a 4-es metró egyik szerelvénye füstölt a Szent Gellért térnél, hétfő reggel pedig tíz utas sérült meg, amikor összeütközött a 2-es metró két szerelvénye a Pillangó utcánál. Ez utóbbi volt az első személyi
Read More

Hazudtak a nyugdíjemelésről

A jelenlegi javaslatok alapján továbbra is csak 0,9 százalék lesz! – Hazudott az urizáló fideszes elit a nyugdíjasoknak! A költségvetési törvényben továbbra is a megalázó 0,9 százalékos nyugdíjemelés szerepel. A beígért 1,6 százalékos emelésnek semmilyen nyoma nincs. A Fidesz ismét át akarja verni az idős embereket. Az MSZP felhívja a nyugdíjasok figyelmét, hogy ne dőljenek
Read More

Javaslatok az előválasztásra

A Fidesz-kormányzás nem működik: ma egymillióval van több szegény, mint 2010-ben, összeomlik az egészségügy és az iskolarendszer. Ezért Magyarországnak új programra van szüksége. Az MSZP szerint nincsen megállapodás anélkül, hogy a résztvevők közös programot fogadnának el. Ahhoz tehát, hogy az MSZP az együttműködésről tárgyaljon, előbb azt kell tisztáznunk, van-e egyetértés a legfontosabb politikai és szakmai
Read More

Most emelkedik a nyugdíj vagy nem?

Ez lenne a miniszterelnök által emlegetett gesztus, tisztelet és megbecsülés? – Lendvai Ildikó Facebook-posztja. A 10.000 ft-os Erzsébet-utalvány minden nyugdíjasnak jól jön. Az is, hogy egy icipicivel több,1,6%-os lesz az emelés. A fene a randa természetemet, hogy az örvendezés közben is számolok. Az átlagnyugdíj 117.ooo ft. Ennek 1,6%-a kerekítve 1870 ft. Ha az egyszeri 1oooo
Read More

A kórház nem lehet halottasház!

A tegnapi napon józan ésszel alig felfogható hír került napvilágra. Eszerint a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban több napon át – egyes sajtóinformációk öt egész napról szólnak – senki nem vette észre, hogy egy holttest van a kórház egyik mellékhelyiségében. Ez azt jelenti, hogy öt napon át nem volt se mozgás, se takarítás az adott mellékhelyiségben,
Read More

Botrány a parlamentben!

Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint botrányosra sikerült Szijjártó Péter a gazdasági és külügyi bizottság előtt zajlott meghallgatása. A képviselő véleménye szerint a meghallgatás két órás hossza önmagában is szokatlanul rövid, ahogy az sem megszokott, hogy ebből egy órát a beterjesztő miniszter és Német Zsolt a külügyi bizottság elnöke ”beszéljen végig”. Szakács nehezményezte, hogy ilyen
Read More

Arányos választási rendszert!

A mai magyar választási rendszer szélsőségesen többségi, aránytalan és megalkotói újraválasztásának érdekeit szolgálja; korlátozza a pártok közötti szabad versenyt, ezáltal a demokrácia önmegújuló képességét – jelentette ki Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője. A politikus szerint a jelenlegi rendszert nem lehet kis módosításokkal megjavítani, határozott, jelentős lépésre van szükség, ami demokratikusabb, arányosabb, könnyebben hozzáférhető rendszert
Read More

Tisztázzák végre!

Tisztázzák végre, rögzítették és ellenőrizték-e Pharaon ujjlenyomatát! Már a kormány szócsöveként működő napilap is kész tényként közli, hogy az FBI által körözött Ghaith Pharaon járt és üzletelt Magyarországon. Ugyanakkor a kormányzati kommunikációban tapasztalható teljes zűrzavart jelzi, hogy még mindig nem tisztázott, megtörtént-e Pharaon ujjlenyomatának rögzítése, és azt mikor, ki, hogyan ellenőrizte. Éppen ezért az egyre
Read More

Az MSZP nemet mond

A Fidesz-kormány jogtipró javaslatait ismét árukapcsolásban nyújtotta be társadalmilag fontos, MSZP által is szorgalmazott ügyekkel. E számtalanszor előadott aljas politikai színjáték lényege, hogy a fontos ügyek elárulójaként mutathassák be azokat, akik elutasítják a Fidesznek a jogállamot tovább romboló törvénymódosításait. Ma két ilyen törvényjavaslatról is dönt az Országgyűlés. A Fidesz-kormány az állami és közszolgáltatást nyújtó intézmények
Read More

Egyre bomlik az Orbán-mítosz

A Magyar Szocialista Párt elnöke szerint a magyarok nem hülyék, viszont azt tudják, mikor nézik őket annak. A jelenlegi hatalom tevékenységével olyan sok ember járt rosszul, hogy belőlük lehet koalíciót faragni a kormány leváltására – véli Molnár Gyula. Mindazokból tehát, akik az állandó politikai háború helyett egy nyugodt, békés, európai országban akarnak élni. Molnár szerint
Read More