Tárgyalni kell a Városligetről

Tárgyalásokat szorgalmaz a Városliget ügyében a kormánnyal Horváth Csaba zuglói polgármester, a fővárosi MSZP-frakció vezetője.

„Mégiscsak a nemzet fővárosának a polgárairól beszélünk – a budapestiekről – azért annyi tiszteletet megérdemelnének”, hogy „érdemben és minőségében”, békében, tárgyalóasztal mellett tekintsék át „számos közös ügyünk között a Városliget ügyét, és hogy hogyan kellene ezt úgy megvalósítani, hogy a lehető legkisebb mértékben sérüljenek a budapestiek érdekei.

Ugyanakkor a kompromisszumnak legyen egy olyan ága is, hogy amit a kormány nagyon akar, akkor valamilyen formában részben vagy egészben tudja megvalósítani, és ennek a budapestiek és a magyar nemz egésze pedig legyen haszonélvezője” – mondta, hozzátéve: bízik abban, hogy új kormányzati struktúrában lesz lehetőség Lázár János Építési és beruházási miniszterrel tárgyalni.

Horváthot az után kérdezték a Liget-beruházásról az ATV hétfői Egyenes beszéd adásában, hogy Orbán Viktor kijelentette: a választási győzelemmel megkapta a felhatalmazást „a teljes program megvalósítására” a Városligetben.

„A miniszterelnök úr kijelentése számomra nem értelmezhető” – reagált erre Horváth, kifejtve: a beruházóknak eredetileg egy 15 projektből álló listája volt. Ebből eddig megvalósult a Dózsa György úti mélygarázs, a hétvégén átadott Néprajzi Múzeum, és a Zene háza; amiről még tudni lehet, az a Városliget sarkán lévő színház újraépítése, a nagyjából a Petőfi Csarnok helyére kerülő Nemzeti Galéria, valamint a volt Közlekedési Múzeum helyére kerülő Innováció háza.

„De az eredeti lista ehhez képest még kétszer annyi elemet tartalmaz” – hívta fel a figyel- met Horváth, hozzátéve: kérdés, hogy a kormány az utóbbi három elem megvalósításáról beszél, vagy „meghosszabbítja Bicskéig” és azokat a projekteket is érinti a terve, amelyek- ről már részben lemondott. Emlékeztetett: a 2019-es önkormányzati választás után Orbán kijelentette: ha a Városliget beépítését a budapesti önkormányzat nem támogatja, akkor nem teszi; „ez mintha megváltozott volna”.

„Véleményem szerint azok az igazán sikeres projektek, amit konszenzussal, társadalmi akarattal, az ott élők egyetértésével hoznak létre. Ha valahol erőszak van a folyamatban, az az eredményt valaki számára még akkor is keserűvé teheti, ha egyébként a végeredmény esztétikus.”

Megemlítette: Zugló és a főváros önkormányzatának tulajdonosi érdekei is vannak a Városligetben, hiszen az a fővárosi és a XIV. kerületi önkormányzaté. Átadták ugyan vagyonkezelésbe, de a szerződés szerint a Városliget Zrt. évenkénti beszámolási kötelezettséggel tartozik a két önkormányzatnak, ami az elmúlt években nem történt meg.

Szintén megemlítette, hogy „most beszélünk 100 milliárdokról új beruházások esetében”, ugyanakkor a kormány 2,5 éve nem talált megoldást arra, hogy a „szintén közös ügyünknek számító” Biodóm befejezéséhez 3 éve hiányzó 20 milliárd forintot a főváros megkapja.

MSZP

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.