május 2022

A fokozódó pedagógushiányról

Kunhalmi Ágnes társelnökünk hétfőn az ATV Csatt című műsorának vendége volt, ahol az egyik legégetőbb kérdés, a pedagógushiány is téma volt. A résztvevők egyetértettek abban, hogy számos javaslatot meg kéne fogadnia a kormánynak annak érdekében, hogy enyhítse a pedagógushiányt, illetve a pedagógusok elvándorlását. Ezekből a legfontosabbak: Egyszeri, nagyarányú, radikális béremelés, amely minimum azonnali 50%-ot jelentene,
Read More

Az oligarchák többsége kimarad

A vállalatok erőteljesebb bevonása a közteherviselésbe a baloldali gazdaságpolitika egyik alapvető elemét képezi. A multinacionális cégek és egyes hazai nagyvállalatok különadóját a jelenlegi helyzetben elfogadhatónak tartom. Súlyos hiba azonban, hogy az oligarchák döntő többsége kimarad a különadóztatásból. Ezért egyetértek azokkal a szakértőkkel is, akik például a valóban nagyösszegű extraprofithoz jutó kaszinók megadóztatását is követelik. A
Read More

|
Gyereknap, Erzsébetváros 2022.

Idén a Gyereknap 2 napig tartott. Pénteken a Reformáció park telt meg nevetéssel, játékörömmel, zenével, szombaton pedig a Klauzál tér. Arcfestés, örömzene, rendőr kórus, kalandpálya, memóriajáték, biztonsági öv teszt, bringa gyümölcs turmix, kerékpár-oktatás, zenés ugrabugra, ügyességi játékok, régi rendőrautók, takarítógép, utcaporszívó, police kalandpálya, önvédelmi felszerelések, célbadobás, rajz és festő játék – felsorolni is nehéz, amit
Read More

Kunhalmi: A sztrájk alapjog!

Az MSZP Országgyűlési Képviselőcsoportja kezdeményezi, hogy a demokrata ellenzéki pártok parlamenti képviselői alkotmánybírósági beadványban indítványozzák a tanárok sztrájkjogának ellehetetlenítését tartalmazó szabályozás megsemmisítését. A kormány javaslatára az Országgyűlés fideszes többsége lényegében megtiltotta a tanárok számára, hogy sztrájkoljanak. A kormány e kérdésben tanúsított „bátorságát” azonban jól mutatja, hogy nem merték a jogfosztó rendelkezést a törvény szövegében eredetileg
Read More

|
Kökény Mihály: Négy kérdés

A háborús veszélyhelyzet első intézkedése: megsarcolják a bankokat, biztosítókat, kereskedelmi láncokat, energetikai cégeket, hogy legyen forrás a rezsicsökkentés fenntartására és a honvédelem erősítésére. Négy kérdés: Elhiszi-e valaki, hogy a multicégek és pénzintézetek nem hárítják veszteségüket a fogyasztókra (ennek rengeteg trükkje van, akár tiltják, akár nem)? Vajon Mészáros, Tiborcz és a többi oligarcha mennyit fizet be
Read More

|
Több jut takarításra

Hatvanöt millió forinttal megemelte az idén takarításra fordítható keretet május 25-én tartott ülésén a képviselőtestület. Erzsébetváros legfontosabb döntéshozó szerve 27 napirendi pontot tárgyalt, elfogadta a tavalyi év zárszámadását, az önkormányzati intézmények beszámolóit, és döntött arról is, hogy az önkormányzat havonta ingyenesen 100 kutyapiszok-gyűjtő zacskót ad a kutyatulajdonosoknak. Az ülés érdekessége volt, hogy bár egyes javaslatok
Read More

Dupla gyereknap a kerületben

A gyerekekről szól a hétvége Erzsébetvárosban! Május 27., péntek 10:00-18:00 között: GYEREKNAP a Reformáció Parkban: 10:00 Buboréktündér – óriásbuborék eregetés 10:30 Bogár Muzsika Trió koncertje 12:00 Bőrékszer készítés és akvarell festés 14:00 Mályki bohóc és Csaba bohóc – bohóc és zsonglőr műsora 16:00 Csillámtetoválás Alízzal 16.30 Eszter-lánc mesezenekar koncertje Május 28., szombat 9:00-től GYEREKNAP a Klauzál téren:
Read More

Tárgyalni kell a Városligetről

Tárgyalásokat szorgalmaz a Városliget ügyében a kormánnyal Horváth Csaba zuglói polgármester, a fővárosi MSZP-frakció vezetője. „Mégiscsak a nemzet fővárosának a polgárairól beszélünk – a budapestiekről – azért annyi tiszteletet megérdemelnének”, hogy „érdemben és minőségében”, békében, tárgyalóasztal mellett tekintsék át „számos közös ügyünk között a Városliget ügyét, és hogy hogyan kellene ezt úgy megvalósítani, hogy a
Read More

|
Virágba borul Erzsébetváros

Az elkövetkező néhány napban virágba borul Erzsébetváros, az előző héten megkezdődött a nyári növényesítés. Közel 9 ezer muskátli kerül ki 13 utcánk 335 virágtartó oszlopának 2130 különleges, víztartó kaspóiba és 20 ezer virágpalánta a parkjainkba. Az Erzsébetváros Kft. kertészete rendszeresen öntözi a növényzetet, több parkban automata öntözőrendszert is telepítenek. A muskátlikat heti rendszerességgel tápoldatozzák, időjárástól
Read More

Jelentős változások jönnek

Orbán Viktor 12 éve folyamatosan hangoztatja, hogy a magyar nemzeti érdekeket képviseli mindenkivel, így a multinacionális cégek tulajdonosaival szemben is. A valóság azonban egészen más. A multik rendkívül alacsony adót fizetnek, hatalmas összegű támogatásokat kapnak, és érdekeiket a kormánnyal kötött stratégiai megállapodások is védik. Rövidesen azonban jelentős változások történnek. Tegnap az Európai Parlament hatalmas többséggel
Read More