Második forduló: október 10-16.

Október 10-től október 16-áig, tehát hét napon át tart majd az előválasztás második fordulója – írja a Telex, miután több forrásból így értesült. Mint írják, a pártelnökök megállapodására volt szükség az időpont meghatározásához, miután az Országos Előválasztási Bizottságban (OEVB) nem tudott döntésre jutni pénteken a hat ellenzéki párt delegáltja. Az előválasztás hivatalos honlapján ugyan még az eredeti dátum szerepel, vagyis október 4-10., de arra már számítani lehetett, hogy a második forduló csúszni fog.

Néhány napja ráadásul az MSZP, az LMP és a Párbeszéd azt javasolta, hogy a második fordulót október 9-16. között tartsák meg, mert így az egy hétbe beleesne két szombat is, amivel szerintük több szavazót lehetne elérni az előválasztás második etapjában.

Vasárnap délelőtt Karácsony Gergely az Európa Hajón tartott kampányrendezvényt, melynek végén is megerősítették a hírt és bejelentették: az előválasztás második fordulóját október 10-16. között fogják megtartani.

Frissítés: Az OEVB hivatalos közleménye szerint “az ellenzéki előválasztás informatikai rendszerét ért támadás miatt az előválasztás első fordulója két napot csúszott, így viszont, az eleve nagyon szoros határidők mellett megtervezett második forduló sikeres lebonyolítása rendkívül nehézzé vált. Az Országos Előválasztási Bizottság ezért úgy döntött, hogy az eredeti, hétnapos időszak megőrzésével, de elcsúsztatja az előválasztás második fordulóját október 10-16-ra. A vasárnaptól szombatig tartó időszakban két hétvégi szavazási nap is lesz, ami az első forduló tapasztalatai szerint a legmagasabb részvételt biztosítja. Továbbá a szavazatszámlálás is október 17-én, vasárnapra esik, így lehetséges válik egy nap alatt megállapítani az előzetes végeredményt.”

Mint írják, a második forduló szavazópontjainak listáját a jövő héten fogja az OEVB nyilvánosságra hozni, de az már biztos, hogy az egész ország egy választókerületnek fog számítani, azaz a választópolgárok az ország összes szavazópontján érvényesen szavazhatnak, függetlenül az állandó lakcímük egyéni választókerületi hovatartozásától. A szavazási feltételek, azaz a magyarországi állandó lakcím és lakcímigazolvány, valamint egy fényképes igazolvány továbbra is szükséges a szavazáshoz.

(Forrás: Magyar Narancs)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.