Emelni kell az alacsony magyar béreket, adómentessé kell tenni a minimálbért!
Gulyás Gergely szerint a minimálbér adómentessége kevesebbet ér, mint a folyamatos, kitartó emelések. Először is felhívnánk a miniszter figyelmét arra, hogy a számok makacs dolgok, ugyanis idén havi 4.321 forinttal emelkedett a minimálbér, de az MSZP javaslata 25.110 forintos növekedést jelent. Emellett pedig az adócsökkentés révén emelkedne a bére mindazoknak, akik bruttó 321 ezer forintnál kevesebbet keresnek, így 2,3 millió ember helyzete javulna.

A folyamatos és kitartó emelések kapcsán egyrészt arra emlékeztetnénk Gulyás minisztert, hogy az Orbán-kormány volt az, aki megadóztatta a minimálbért. Másrészt pedig arra, hogy a Fidesz a legutóbbi bértárgyalásokon, ahelyett, hogy feloldotta volna a kialakult patthelyzetet, inkább csak annyit tett, hogy lehetővé tette a tárgyalások folytatását januárban is. Semmi sem gátolta a kormányt abban, hogy létrehozzon egy mindenki számára előnyösebb megegyezést, mégsem cselekedett. Ennek eredményeként a magyar minimálbér továbbra is uniós szinten a sereghajtók közé tartozik, a visegrádi országok között pedig a legalacsonyabb, amit az Orbán-kormány még rendkívül magas adóval is sújt.
A Fidesz jobban tenné, ha az álságos kifogások keresése helyett inkább támogatná az MSZP törvényjavaslatát az adómentes minimálbér biztosítása és az alacsony fizetések adójának csökkentése érdekében! Azonban, ha a Fidesz erre nem hajlandó, akkor az MSZP 2022 után adómentessé teszi a minimálbért ahogyan azt a „Kormányváltást, Korszakváltást” című előválasztási programjában ígéri.
MSZP
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.