Mindig van egy-két új ötlet

És mindig van rá egy-két (tucat) újabb milliárdocska. A Liget-törvényt pedig pont azért alkották meg, hogy ezeket senki se bírálhassa el valamiféle “szempontok” vagy pusztán a józan ész alapján. Az egyetlen, ami stabilnak, afféle alapkoncepciónak látszik, az a közpark rendezvényhelyszínné alakítása. Ezeken a rendezvényeken nagyokat kívánnak kaszálni valakik, akik a helyszíneket majd úgy kapják meg, hogy a fővárosnak abba se legyen beleszólása.

A városligeti felújítás részeként visszaállítják az 1894-ben megszüntetett Páva-szigetet is, ahová négy új híd vezet majd, ebből kettő autóval is járható lesz, írja a Népszava. A területen, amit csatornával terveznek leválasztani, egyetlen vendéglátóhely működik most, egyik tulajdonosa Papcsák Ferenc korábbi fideszes zuglói polgármester.

Előzmény:

Jól jött ki Papcsák a polgármesterségből, városligeti étterme milliókat termel. Papcsák 2017-ben egy, a tulajdonában lévő cégen keresztül kisebbségi tulajdonos lett az étteremben, így most már övé az osztalék negyede.

Értjük, ugye? Képviselőként benyújtja a törvényjavaslatot, aminek alapján polgármesterként óriási kedvezménnyel bérbeadhatja az épületet önmagának, mint egyetlen jelentkezőnek.

Így működik, ez a “nemzeti középosztály” megteremtésének programja.

Fügedi Ubul

*

Karácsony Gergely és helyettese most az ellen emelt szót, hogy a tudtuk nélkül újabb építkezés kezdődött a Városligetben. A főpolgármester legfrissebb fb-bejegyzésében  megosztotta a Kerpel-Fronius Gáborral közösen jegyzett levelét is. Ebben azt írják, a Városligetben a Mimóza-domb néven lehatárolt, a Kós Károly sétány és a Hermina út általi kiszögellésben eddig háborítatlan közparki terület ügyében voltak kénytelenek nyílt levelet megfogalmazni az ott tapasztalt fejlemények miatt. “A parkterületet a Városliget Zrt. lekordonozta és megjelent a kordonon egy látványterv, miszerint a területen egy új vendéglátóhely épülne. Ugye ez csak egy szerencsétlen áprilisi tréfa? Másként ugyanis nem tudjuk értelmezni” – áll a levélben. (via Népszava)

(Forrás: A mi Józsefvárosunk blog)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.