MSZP: Kevesen kapnak keveset

Kevesen kapnak keveset a bérkiegészítésből, emelni kellene. Az MSZP benyújtotta határozati javaslatát a kiskereskedők és az egyéni vállalkozók megélhetésének biztosítása érdekében.

Biztosítsa a kormány a 80 százalékos bértámogatást és terjessze ki a jogosultak körét – követelte közleményében Komjáthi Imre. Az MSZP elnökhelyettese emlékeztetett,

„az Orbán-kormány a válság miatt bajba került dolgozók támogatása terén az utolsó helyen kullog az egész Európai Unióban.”

Szerinte a válság kirobbanása óta az MSZP javaslatai mellett a külföldi példák is a kormány rendelkezésére állnak, így a Fidesznek nem kellett volna feltalálni a spanyolviaszt, csak át kellett volna vennie a működő és hatásos intézkedéseket. Ugyanis amíg Németországban már a negyedik normatív támogatási programon vannak túl a vállalkozások, addig hazánkban a Fidesz továbbra is csak hiteleket és a semmire sem elég, szűkmarkú, 50 százalékos bértámogatást nyújtja a nehéz helyzetben lévőknek.

Komjáthi Imre felhívta a figyelmet arra, hogy kevesen kapnak keveset, ez pedig egyáltalán nem változott sem a koronavírus-járvány második, sem a harmadik hulláma idején. A kormány ugyanis sem az egyéni vállalkozókra, sem a kisvállalkozók más csoportjaira, így például a most rendkívül nehéz helyzetbe került divat-, és szépségipari vállalkozásokra sem terjeszti ki a bértámogatást.

Németországban senkinek sem kell félnie a csődtől, hiszen minden kisvállalkozás pályázhatott gyorssegélyre és a dolgozóik bérének támogatására is

– mutatott rá az MSZP elnökhelyettese, hozzátéve: ráadásul ezek összege a németeknél 80 százalék, míg Magyarországon a számtalan csődjelentés ellenére is mindössze 50 százalék maradt. Továbbá a németek nem trükköznek azzal, hogy a vállalkozások nem létező nyereségében határozzák meg a támogatás mértékét, hanem a járvány előtti forgalmuk 75 százalékát fizették ki.

“Az MSZP így felszólítja a kormányt, hogy pályázzon meg 1 milliárd eurót az unió munkahelyvédelmi programjának összegéből és ebből biztosítsa a 80 százalékos bértámogatást, a szépségipari vállalkozókra pedig terjessze ki a bértámogatásra jogosultak körét, visszamenőlegesen, március 8-tól kezdve”

– állt Komjáthi közleményében. Emellett a politikus bejelentette azt is, hogy pártja benyújtotta határozati javaslatát a kiskereskedők és az egyéni vállalkozók megélhetésének biztosítása érdekében, és továbbra is azon az állásponton van, hogy ha kényszerűen zárni kell, akkor a megélhetést biztosítani képes kompenzációt kell adni az érintetteknek. A korlátozások már eddig is rengeteg embert és vállalkozást sodortak a csőd szélére, ezért a kormánynak végre cselekednie kell és élnie kell minden olyan lehetőséggel, amely érdemi segítséget nyújthat a bajba jutottaknak – zárta közleményét Komjáthi Imre.

(Forrás: Népszava)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.