Gyorsteszt, múltidőben

Ma kora délután a Fővárosi Önkormányzat koronavírus információs honlapján lett elérhető az a regisztrációs felület, amelyen budapesti lakosok jelentkezhettek ingyenes koronavírus gyorstesztelésre. (Itt azért a múltidő, mert akkora volt az érdeklődés, hogy pillanatok alatt, azaz estére beteltek a helyek.)

December 19-23 között négy helyszínen, öt napon át tesztelik a jelentkezett budapesti polgárokat 5000 darab antigén gyorsteszttel. Az eredményt fél órán belül megtudhatják a résztvevők. A négy tesztelési helyszín a belvárosi Városháza park, a Széna tér, a Keleti pályaudvar és az Etele téri metrókijárat volt.

Mint a fentiekből látható, hatalmas (lenne) az igény Budapesten – de szerintem máshol is – hogy végre-valahára egy mindenkire kiterjedő, tömeges tesztelést indítson a kormány, teszem azt, Cecília néni postán küldött oltásos levelezgetése helyett.

Meg a főváros és az önkormányzatok kifosztása helyett. És még sorolhatnám…

P.s: “Az érdeklődés óriási volt, a helyek mindössze egy délután alatt beteltek. Ebből is látszik, hogy mekkora igény és mekkora szükség lenne egy országos tesztelésre, amire a Fővárosnak nincs lehetősége, a kormánynak azonban lenne. Bár nem a Főváros feladata a tesztelés, mégis a kapacitásainkhoz mérten igyekszünk mindent megtenni a járvány terjedésének megfékezéséért. Ezért már holnap megvizsgáljuk, hogyan tudnánk a tesztkapacitást növelni, hogy minél több budapesti lakosnak biztosíthassuk az ingyenes tesztelési lehetőséget” – írta fb-oldalán minderről Karácsony Gergely.

(Forrás: A mi Józsefvárosunk blog)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.