Fügedi: Hallod, hogy dübörgünk?

Szijjártó szerint Boris Johnson a barátja. Szijj ártó: “azt gondoljuk, hogy a patrióta gazdaságpolitikának igenis helye van a Nap alatt, ragaszkodunk hozzá, hogy a gazdaságpolitikának nemzeti hatáskörben kell maradnia, és természetes, hogy a gazdaságpolitikák magukon viselik a nemzeti sajátosságok jegyeit.” (via 444.hu)

A “patrióta gazdaságpolitika”, azaz a merkantilizmus fokozatosan, a 17. századra kialakult makroökonómiai irányzat — volt. Rendszerét Franciaországban Jean-Baptiste Colbert, Angliában Thomas Mun dolgozta ki. A gyakorlatban úgy nézett ki, hogy a belföldi termelőket védővámokkal és egyéb, részben gazdaságon kívüli eszközökkel védték a hatékonyabban termelő külföldi versenytársaktól — tehát fékezték az importot és ösz tönözték az exportot. Idővel ezt az elvet azzal egészítették ki, hogy ha már importálnak, azt lehetőleg saját gyarmataikról tegyék. Pozitív szerepe az volt, hogy a középkori városi keretből kilépve megtette az első lépéseket az egységes nemzetgazdaság kialakítása felé, és ezzel erősítette a polgárságot.

A kevésbé hatékony módszerek preferálása azonban gátolta a gazdaság tényleges fejlődését, konzerválta a termelés túlhaladott módszereit. A koncepció elméleti alapjait egy évszázaddal később Adam Smith apró darabokra szedte; jelentősége mára pusztán tudománytörténeti.

Mindennek ellenére azóta is több demagóg, populista vezető próbálkozott bevezetésével — részben azért, mert jól eladható politikai szlogeneket (“nemzeti érdek védelme” stb.) tudtak rá felfűzni, részben pedig mert ezeket a hangzatos jelszavakat maguk is elhitték. Kellett hozzá a nagy belső piac és a természeti erőforrások bősége, ami miatt bízhattak az önellátás sikerében és kellettek a szomszédos, illetve bekebelezett országokból kialakított gyarmatszerű perifériák. Típusosan ilyen volt a második világháború utáni Szovjetunió és Kína.

Az összes ilyen kísérlet a protekcionista gazdaságpolitikával próbálkozó országok fokozódó elmaradásához vezetett. Matt Ridley A józan optimista c. könyvében kiváló példákkal vezeti le, hogy azokban az esetekben, amelyekben egy ország — akár egyoldalúan is — leépítette a behozatali vámokat, gazdasága felívelt, ha viszont vámokkal kezdte védeni belső piacát, mindig lemaradt. A leszakadás különösen gyors és látványos olyankor, amikor egy kis ország próbál meg bezárkózni; ennek szélsőséges példája Észak-Korea.

Végképp káros a bezárkózás bármely eleme a hozzánk hasonlóan kis és nyílt gazdaságokban. Pontosan látjuk, hogy az állami eszközökkel támogatott “nemzeti tőke” legfőbb jellemzője a korrupció, és a gazdaságból így kivont tőkét “értékálló” vagyonná lényegítik át. Az egyetlen eltérés a klasszikus merkantilizmustól, hogy ez a vagyon alapvetően nem nemesfémekben, hanem ingatlanokban manifesztálódik.

Fügedi Ubul

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.