Onnan, ahol a legjobban fáj

“A kormány magán kezdte a koronavírus-járvány miatt szükséges takarékosságot” — nyitotta meg szombaton esedékes tájékoztatóját Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. (Orbán Viktor ma, Palkovics  kedden beszél majd az akcióterv részleteiről.)

Némi kivonat:

1. blokk, állami költségvetés

1.1. A kormány átcsoportosít a költségvetés különböző (nem tudjuk, mely) irányzataiból 1345 milliárd forintot. Teheti; rendkívüli felhatalmazása a költségvetési törvény felrúgására is kiterjed.
Kedden várható részletesen; akkor megtudjuk, mennyi ebből az a rész, amelyet a kormány tényleg magától (működési és reprezentációs költségeiből, illetve a propagandájára előirányzottakból von el. Azt is megtudjuk, hogy mennyit vesz el a tudománytól, az oktatástól és a kultúrától stb. Akkor majd visszajövök és frissítek.

1.2. Ebből az elvont pénzből 378 milliárdot tesznek a járványügyi alapba — ez az átcsoportosított forintok kb. 28 %-a (több mint a negyede, de kevesebb mint a harmada; kb. olyan, mint a Földön a kontinensek és tengerfelszínek aránya). A többi egyéb célokra megy — ha jól értékelem a különféle utalásokat, akkor alapvetően a gazdaság élénkítésére és a leállások miatt károsultak segítésére. Mivel az egyik legnagyobb vesztes az a turizmus, amelybe “Mészáros Tiborcz” éppen bevásárolta magát, ők alighanem sokat kapnak belőle. Erősen utal erre, hogy Magyarbasi az első, “élénkítő” 2 milliárdot címzetten nekik adta.

2. blokk, járványügyi alap.

Ide nemcsak ez a 28 % kerül, hanem további 285 mrd. is; így lesz összesen 663 mrd. — valakik szépen megtanulták, hogy a kerek számok gyanúsak, az ilyen látszólag szabálytalan alakúak viszont azt sugallják, hogy valakik szépen kiszámolták, mennyi is kell erre meg arra, aztán ez lett a részek összege. Még akkor is így van, ha távlati előirányzatokról van szó, amiket majd valakik, valamikor töltenek fel tartalommal. Ügyes.

Azt viszont konkrétan tudják, hogy ezt a 285 milliárdot kiktől és hogyan akarják elvonni:

2.1. 36 milliárd forintot a nagy élelmiszeráruházaktól “kereskedelmi adó” címen — ennek kb. 80 %-át tekinthetjük élelmiszeráremelésnek, amit mi fogunk kifizetni.
2.2. 55 milliárd forintot a bankoktól— az eddigi gyakorlat alapján ennek mintegy 90 %-át fogják ránk átterhelni.
2.3. 1,2 mrd. forintot a párttámogatásokból. Ez az alapba szánt összegnek mindössze 0,2 %-a. Viszont a nem Fidesz nevű pártok állami támogatásának ez a fele, tehát a politikai célokra fordított forintjaik teljes elvonásán túl a működési költségeikbe is vaskosan belevág. A Fidesznek persze meg se kottyan, elvégre ott van neki az úgynevezett “kormánypropagandára” 150 mrd., de lehet még több is.
2.4. 34 milliárd forintot az eddig az önkormányzatoknak fizetett gépjárműadó átirányításából. Ez (volt) az önkormányzatok egyik legstabilabb, legjobban tervezhető bevétele. Ezen a héten a közfelháborodás miatt visszavonták azt a javaslatot, amelynek alapján a kormányhivatalok megvétózhatták volna az önkormányzatok gazdasági döntéseit. Ezért aztán elvonják tőlük a pénzt, és mostantól semmiféle pozitív gazdasági döntésre nem lesznek képesek — csak arról lehet szó, hogy melyik programjukat, melyik segélyüket állítsák le, szüntessék meg, függesszék fel. A gazdasági kényszer mindig hatékonyabb, mint a gazdaságon kívüli.
2.5. A többi 160 milliárdról (tehát az elvonni kívánt pénzek több mint feléről) nem esett szó.

Fügedi Ubul

***

Rövid időn belül a harmadik bevételi forrásától fosztotta meg az önkormányzatokat Orbán Viktor vasárnapi rendelete, amellyel a kormányfő ingyenessé teszi hétfőtől a közterületi parkolást. Ez különösen rosszul érinti az önkormányzatokat, amelyek komoly bevételtől esnek el, ráadásul az ellenzéki vezetésű önkormányzatok szerint Orbánnak semmi más célja nincs ezzel a rendelettel, mint tönkretenni a nem fideszes vezetésű kerületeket. Az Index megkérdezte a kerületi vezetőket, hogy mit szólnak mindehhez.

(Forrás: A mi Erzsébetvárosunk blog)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.