Nemmel szavazott az ellenzék

Nem lett meg a négyötödös többség, marad a sürgős tárgyalás.

A felhatalmazási törvényről vitáztak a Parlamentben. Az már a hétpárti egyeztetésen kiderült, hogy semmiben sem enged a Fidesz, az ellenzék szerint pedig diktatúrát építene Orbán. A kormány célja az volt, hogy már kedden szavazhassanak a felhatalmazási törvényről, amihez négyötödös felhatalmazásra lett volna szükség.

A plenária ülésről szóló tudósításunkat ITT éri el. Felszólalt napirend előtt Orbán Viktor, aki a vita egy pontján azt mondta, az ellenzék nélkül is megoldja a válságot.

Amikor pedig szavazásra került a sor, akkor elbukott a terve, az ellenzék ugyanis nemmel szavazott arra, hogy eltérjen az Országgyűlés a házszabálytól. 137 igen szavazattal és 52 nem szavazattal a Ház nem szavazta meg a házszabálytól való eltérést, így hétfőn nem döntött a kormány által benyújtott veszélyhelyzetről szóló törvényjavaslatról az Ország- gyűlés. Így nem szavaznak a felhatalmazási törvényről kedden.

De kétharmaddal sürgőséggel tárgyalásba vették a jogszabályt. Vagyis a jövő héten a Fidesz-KDNP parlamenti kétharmad szavazhat róla és el is fogadhatja azt.

Mi az a felhatalmazási törvény?

A kormány által március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet, illetve az ez idő alatt hozott kormányrendeletek 15 nap után, március 26-án lejárnak. A Ház előtt fekvő törvényjavaslat szerint azzal együtt, hogy ismeretlen ideig hosszabbítanák meg a veszélyhelyzetet, a kormány mondaná meg azt is, annak mikor van vége. Az Országgyűlés csak ezt követően helyezhetné hatályon kívül ezt a jogszabályt, a kormány addig rendeletekkel kormányozna.

Választást és népszavazást sem lehetne tartani veszélyhelyzet idején, ahogyan időközi választásokat sem, az önkormányzati képviselőtestületeket pedig nem lehetne feloszlatni.

Új tényállás a járványügyi védekezés akadályozása, aminek értelmében ha valaki nem tartja be az elrendelt járványügyi elkülönítést, nem engedi a megfigyelést, a zárlatot vagy az ellenőrzést, akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetendő. Azért is egy év járna, ha valaki a „járványügyi intézkedés akadályozására irányuló előkészületet követ el.”

(Forrás: HVG)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.