Az Európai Unión kívüli életről

Dr. Tóth Bertalan, MSZP elnök: “Ha rajtam múlik, akkor Magyarország számára az Európai Unión kívül nincs élet.”

„A britek kilépése és az, hogy ma mindenki életben van Nagy-Britanniában, azt mutatja, hogy az Európai Unión kívül is van élet” – mondják egyes szélsőséges jobboldali populisták. Lám, a britek megmutatták, nem haltak bele, hajrá, lehet menni utánuk – mondják. Cinizmus ez a javából, színtiszta cinizmus. Persze, van élet, a kérdés, hogy milyen.

A magyar miniszterelnök nem először lebegteti, hogy teljes szövetségi rendszerünk, az Európai Unióval való szoros gazdasági és kulturális kapcsolataink, a nyugatos fejlődés útja feladható. Új, követendő mintaként ajánlja Putyin Oroszországát, Erdogan Törökországát, vagy más, illiberális önkényuralmi rezsim berendezkedését. Sőt, nemcsak ajánlja, hanem el is kezdte megvalósítani egyes elemeit: az igazságszolgáltatás elleni támadásokkal, az oktatási, egészségügyi és szociális rendszer leépítésével, a civil szervezetek jogainak és a különböző szabadságjogok csorbításával, valamint a rendszerszintűre emelt korrupcióval.

Köszönöm, nekem ez nem jön be, ezen változtatni akarok. Én nem ilyen jövőt szeretnék a gyermekeimnek. Ha rajtam múlik, akkor Magyarország számára az Európai Unión kívül nincs élet.

Amikor az MSZP kormányzása idején – az emberek 83,76 %-ának támogatásával – csatlakoztunk az Európai Unióhoz, tagságunkkal értékközösséget is választottunk: többpárti demokráciát, jogállamiságot és értékteremtő piacgazdaságot, amely szociális biztonságot nyújtva teremt jólétet polgárai számára. Akkor azt vállaltuk: egy demokratikus, esélyteremtő közösség részeként Magyarország is előmozdítja a kontinens integrációját, fejlődését, hozzátesz értékeihez és nem elvesz azokból. Magyarország és a közösség többi tagállama számára az Európai Unió fejlődése garantálja a demokratikus berendezkedésen és jogállamiságon alapuló békét, a kölcsönös előnyöket nyújtó gazdasági fejlődést és a felemelkedésre lehetőségeket nyújtó, szolidaritáson alapuló társadalmi fejlődést. Azt gondolom, hogy Trianon 100 éves traumáját is az Európai Unión belüli valós nemzetegyesítéssel, a határok jelképessé tételével lehet meghaladni.

Nem állítom, hogy az Európai Unió tökéletes. Nap mint nap küzdenünk kell azért, hogy az Európai Unióban is jobban érvényesüljenek a munkavállalói jogok, megszűnjön Európában a szegénység, valamint a természet kizsákmányolása.

De nem engedhetjük, hogy a szélsőséges jobboldali populizmus a pillanatnyi elégedetlenséget kihasználva romba döntse a jövőnket. Ez a politika ugyanis semmit sem épít, de annál többet rombol: elveszi a reményt, elhazudja a jövőt, lerombolja a küzdőképességet, és hosszú távon beláthatatlan károkat okoz. S minél magasabb posztot foglalnak el szélsőséges populisták, annál nagyobb károkat okoznak felelőtlen kijelentéseik.

Ez az a politika, amely ellen minden erőnkkel küzdenünk kell itthon és a világban, ez az a politika, amelynek a leleplezésére képessé kell tennünk az embereket. Ehhez pedig az em- berekbe kell beruházni: az ő tudásukba, képzésükbe, egészségükbe, szociális biztonságukba. Nem véletlen, hogy az orbáni szélsőjobboldali populista politika itthon éppen ezeket a területeket építi le, mert rövidtávú hatalmi érdekeit ez szolgálja.

Mi azon dolgozunk, hogy Magyarország az Európai Unión belül tudja megvalósítani a jóléti társadalmi modellekhez való visszatalálás XXI. századi útját.

Dr. Tóth Bertalan, MSZP elnök

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.