Reagált az ellenzék Orbánra

A Momentum nem érti, hogyan beszélhet Orbán klímavédelemről, a DK és az LMP előre egyeztetett kérdésekről ír, az MSZP tanácsot adott a miniszterelnöknek, míg a Jobbik azt szeretné tudni, hogy új tanácsadói vannak-e a kormányfőnek.

Orbán Viktor megtartotta csütörtökön a szokásos évi sajtótájékoztatóját, ahova nem csak a baráti médiát hívják meg, így a hvg.hu is tudósított az eseményről, sőt, kérdést is tehettünk fel, bár Orbán megbánta. A miniszterelnök beszélt az egészségügyi fejlesztésekről, a Néppártról, a magyar euróról és a klímavédelemről is. Az ellenzéki pártok most reagáltak az elhangzottakra.

Momentum Mozgalomtól Cseh Katalin, a párt EP-képviselője a klímaváltozásról elmondottakat kérte számon Orbánon. Azt írja a Facebookon, hogy “milyen alapon papol a teremtett környezet védelméről az az Orbán Viktor, akinek jobbkeze, Gulyás Gergely beteg kislánynak nevezte Greta Thunberget?” Cseh szerint a Fideszben megpróbálnak úgy tenni, mintha érdekelné őket a környezetvédelem, a klímaváltozás, a jövő generációk sorsa. Ezt azonban ma már senki nem hiszi el nekik.

DK már a sajtótájékoztató közben akciózott, Barkóczi Balázs és a párt aktivistái a várba 10 kérdést vittek magukkal, amire a miniszterelnök biztosan nem mer válaszolni. Barkóczi szerint Orbán Putyint utánozza és előre egyeztetett kérdésekre kellett válaszolnia.

Az MSZP-től Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes reagált, szerinte, ha a kormányfő többször tartana ilyen eseményeket, akkor nem tartana ennyire sokáig, Fidel Castro maratoni sajtótájékoztatóit hozva fel példaként. Harangozó azt is elmondta, hogy Orbánnak jobban oda kellene figyelnie a párttársaira, mert Lázár János szerint a Fidesz már elvesz- tette a kapcsolatot a valósággal és ha ezt nem tudja ismét megtalálni, akkor komoly bajban lehet.

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke a Facebookon azt írta, hogy monodráma lett a Kormányinfó: az előadást egy személyben Orbán Viktor vitte színre, a végeredménye viszont mindenkinek dráma. Szabó szerint különösen drámai, ahogyan a miniszterelnök a kulcsterületekről beszélt. Mint mondta: 10 év kétharmad után is azt gon- dolja Orbán, hogy az egészségügy problémáit szabad szemmel nem látható fizetésemeléssel és néhány rendelő kifestésével orvosolni lehet, a klímakatasztrófa kapcsán az atomenergia szükségességét emlegetni pedig egyenlő a tudatlansággal vegyes tagadással.

Kendernay János, az LMP társelnöke arról emlékezett meg, hogy a miniszterelnöki sajtótájékoztatóra több média képviselőjét sem engedték be, akik bejuthattak, azok bizonyára megelégedetten távoztak.

A miniszterelnöki kormányinfóról a Jobbik elnökében, Sneider Tamásban az a kérdés fogalmazódott meg, hogy vajon megújult a kormány mögött álló agytröszt? Szerinte patikamérlegen dekára kimért közvélemény-kutatási adatok, és a várható haszon elemzése nélkül a miniszterelnök nem merne (eddig sem mert) beleállni olyan kérdésekbe, mint a börtönkártalanítások ügye.

(Forrás: HVG)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.