… megint a korrupció mellett szavazott az EP-ben.
Elsöprő többséggel fogadta el az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése tegnap az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelméről és a csalások megelőzéséről szóló, egyébként a kereszténydemokrata néppárti frakció egyik alelnöke által készített Marinescu-jelentést.

A dokumentum támogatja és sürgeti a közös Európai Ügyészség felállítását, az unió költségvetését érintő csalások elleni szigorúbb fellépést, valamint a közbeszerzések rendszerének átláthatóbbá tételét. Az európai néppárt tagjai közül egyedül a Fidesz képviselői voltak azok, akik tartózkodtak a voksolásnál, vagyis nem támogatták a jelentés elfogadását. Az orbáni rezsimet kiszolgáló fideszes EP-képviselők ezzel ismét beismerték, hogy a csalások, az uniós pénzek lenyúlása és a korrupció oldalán állnak. Egyedüli kivétel Járóka Lívia volt, aki támogatta a dokumentumot; a rangidős Szájer József pedig – ahogy a rázós ügyekben mindig nagy bátran szokta – ezúttal sem nyomott gombot.
Aligha meglepő a fideszesek viselkedése, hiszen a legfrissebb jelentések szerint Magyar- ország az elmúlt hét évben az Európai Unió egyik legkorruptabb országa lett. Miközben az Orbán-kormány uniós közpénzből folytat Európa-ellenes gyűlöletkampányt, addig az európai forrásokból saját üzleti és családi vállalkozásaikat hizlalják. Az ország érdekét ezzel szem- ben az szolgálná, ha haladéktalanul csatlakoznánk az Európai Ügyészség intézményéhez, és ha kivizsgálnánk az elmúlt évek súlyos visszaéléseit, az uniós források gerinctelen ellopását.
Az Orbán-rendszert kiszolgáló fideszes EP-képviselők a magyar emberek érdekei helyett ismét a tolvaj kormány és a korrupció oldalára álltak. A májusi EP-választáson erről is véleményt és ítéletet mondhatunk! Stop Orbán!
Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
Brüsszel, 2019-02-01
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.