Kicsit több lett. Mehet?

Még tavaly november végén vonta vissza a bíróság a Városligetbe tervezett új – Néprajzi Múzeumnak csúfolt – városligeti konferenciaközpont építési engedélyét, decemberben az épület tervezésének díja mégis szerény százmillióval drágult. És ez még csak a tervezés.

Ismerjük el, hogy ennek azért már tényleg ideje volt — főleg, hogy az alapnak kiásott bazi nagy gödör már fél éve ott tátong, és az antiépítési területről (ahol ugyebár nem hozzáad- nak valamit a Ligethez, illetve a városképhez, hanem elvesznek belőle) kitiltják a város lakóit, hogy a kerítés mögött ne csináljanak semmit, drága pénzért.

Olybá tűnik, Magyarbasi valami egészen perverz módon vonzódik a gödrökhöz — főleg, ha azokkal kedvére belerondíthat a Világökörségbe. Az építés csak az újabb engedélyeztetés után jön majd — ne legyenek kétségeitek, nem ússzuk meg.

De addigra még sokkal többe fog kerülni. Végtére is Magyarbasi tőkéje nem tervező-, hanem főleg építővállalatokban van. Újratervezni alapvetően azért kell, hogy az építés még drá- gább lehessen.

Fügedi Ubul

P.s.: A látogatóközpontot és mellesleg múzeumot eredetileg 25 milliárd 970 millió forintra tervezett áron az a ZÁÉV Zrt. építi, amelyet egy hete vett meg Mészáros Lőrinc. Ki fogad velem, hogy az építés ára legalább 33 milliárd lesz?

(Forrás: A mi Erzsébetvárosunk blog)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.