Most múlik el, csendesen

Miközben a parlamentben zajlik a „rabszolgatörvény” vitája – persze csak ha ezt vitának lehet nevezni – holnap szép csendben nagy valószínűséggel átnyomják a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslatot is. A fidesztől kormánytól független intézmények felszámolása során most a bíróságokon van a sor. Mert nem állnak meg, amíg mindent maguk alá nem gyűrnek. Ha megszavazzák – és mért’ ne szavaznák meg – a kormány lényegében különbejáratú bíróságokra tereli majd a politikailag kényes ügyeket – írja a Magyar Narancs.

Trócsányi szerint butaság, hogy új fideszes különbíróság jön létre, amiben összemosódik majd a bírói és végrehajtói hatalom. (Fotó: Máthé Zoltán/MTI)

A Polt-féle ügyészséggel szemben a bíróságokat eddig még nem sikerült maradéktalanul zsebre tenniük, de majd most. Az új (házi)bíróság bíráit ugyanis lényegében a Fidesz fogja kinevezni, mivel a törvényjavaslat szerint az igazságügyi miniszter gyakorlatilag egyszemély- ben dönthet majd arról, hogy ki lehet közigazgatási bíró és ki nem.

Kedves Országom! Nem lehetsz olyan ostoba és vak, hogy ne lásd: épp erre készül a Fidesz-KDNP elnevezésű, gazemberekből verbuválódott köztörvényes horda. Szerdán el fogják fogadni a független bíráskodásra, azaz a független igazságszolgáltatásra nagy ívben tevő közigazgatási bíróságokról szóló törvényt. Új bírói kar jön létre, amelynek tagjait a Fidesz, vagyis maga Orbán Viktor nevezi ki és amely a legfontosabb állami eljárásokkal kapcsolatos perekben dönt majd, így pl. az adóhivatallal, a rendőrséggel, az önkormányzattal vagy a választási bizottsággal kapcsolatos ügyekben, továbbá a közérdekű adatkérések, közbeszerzések, tüntetések és sztrájkok jogosságának elbírálásában is. Az igazságügyi miniszter – vagyis Orbán Viktor – dönt arról, ki lehet közigazgatási bíró és ki nem. S az igazságügyi miniszter – vagyis Orbán Viktor – jutalmazza őket, s dönt előléptetésükről és magasabb fizetési besorolásukról. (via Gábor György)

Ne áltassuk magunkat: most múlik el, most végzik ki végleg a független magyar igazságszol- gáltatást. Szétverik a bírósági rendszert, megfélemlítik a bírákat, letörnek minden ellen- állást – mindezt állítólag azért – mert ők csak jót akarnak nekünk, magyaroknak. Éppúgy, mint a „rabszolgatörvénnyel”. Innentől kezdve az állam – ha úri kedve úgy tartja – a saját bíráival döntethet el ügyeket.

P.s.: Az ügyek elosztásába a felsőbíróság elnökének lesz a legnagyobb beleszólása, e posztra a Nemzeti Választási Bizottság volt elnöke, a miniszterelnök előtt hajbókoló „bírságbajnok” Patyi András tűnik meglehetősen biztos befutónak – írja még a Magyar Narancs. Azaz, Orbán kicsi Patyija – ez a Nagyonsajnálomminiszterelnökúr jellegű ember – felelhet majd a kor- mánnyal kapcsolatos bírósági döntésekért. De szép is lesz!

***

Az Országgyűlés téli ülésszaka elvileg csütörtökön ér véget. A törvényjavaslat szerdai vég- szavazását megakadályozni már nem lehet, de a különálló közigazgatási bíróságokon csak 2020. január 1-jével kezdődik az ítélkezés. Addig a lengyelországihoz hasonló nemzetközi kritikák özöne borítékolható, annál is inkább, mert a kormány bár kikérte, nem várja meg a Velencei Bizottság véleményét a törvényről. (via Mancs)

(Forrás: Hunvald-blog)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.