Megújul a Rombach (2)

Még tavaly nyáron írtuk meg, hogy hamarosan elkezdődhet a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítása a kivitelező kiválasztása után. A felújítás 2017 augusztusában el is kezdődött, mostanra már kész a zsinagóga homlokzata, az állványokat lebontották; de odabenn – a templomtér eredeti állapotába kerül helyreállításra – még folyik a munka.

A Rumbach utcai zsinagóga az Együttélés Házaként nyílhat meg újra.
(Fotó: Építészfórum)

A zsinagóga a II. világháború után fokozatosan használaton kívülre került, a rendszerváltás után csak állagmegóvó munkákat végeztek rajta, de azt sem fejezték be. A Budapesti Zsidó Hitközség 2006-ban kapta vissza az épületet.

Eredetileg idén októberre volt meghirdetve az átadás, tavaszra remélhetőleg a belső térrel is elkészülnek. És akkor a tervek szerint nem csak a hitélet helye lesz: a tóraolvasó a belső tér akusztikai adottsága miatt süllyeszthető kialakítású, hogy koncerteket rendezhessenek. A legfelső szinteken a múzeumi funkciót kiegészítő könyvtár, kutatótermek és a kávézó tereit kivitelezik; azaz, a Dohány utcai zsinagóga kiállításainak filozófiáját szeretné folytatni a MAZSIHISZ, de a tárlatok tematikája még tervezés alatt van.

(A most folyó munkákról – eszméletlen jó fotókkal – bővebben itt ír az Építészfórum.)

***

TED-en 2017-ben megjelent a közbeszerzés a budapesti zsinagóga felújításának kivitele- zéséről. A kiírás szerint az épület rekonstrukciójának a második és a harmadik fázisát kell elvégeznie a nyertesnek az Együttélés Háza elnevezésű projektben. A nyertes ajánlattevő: Laki Épületszobrász Zrt. A beszerzés végleges összértéke (áfa nélkül): 1 993 986 540.00 HUF. (TED – Tenders Electronic Daily, az európai közbeszerzésnek szentelt „Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához” c. kiadvány online változata)

(Forrás: A mi Erzsébetvárosunk blog)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.